Pótgazdiság

Leesett a hó, a Norvég pedig belevette magát, ahogy erre egy skandináv vizslától számítani lehetett :)

Soha nem láttam korábban annyira boldog kutyát, mint amilyen Norgi lett, miután ráérzett a szabadság ízére. Amikor hozzánk került, még szaladni sem tudott. Hiába engedtük el az udvaron, csak ugrált körbe-körbe, majdnem egy helyben. Aztán idővel egyre bátrabb lett és ezzel párhuzamosan javult a mozgáskordinációja. A mozgás öröme kiegyensúlyozottá tette a kapcsolatát Borival is, mert elkezdtek kergetőzni, játszani egymással, ami mind a kettejüknek jót tett. Azóta nyoma sincs a korábbi rivalizálásnak - legalábbis Norgi részéről :)
Norgit eleinte csak az udvaron engedtük el, T. azonban tett egy kísérletet ugyanerre nemrég a Hajógyári szigeten. Szerencsére Norginak esze ágában sem volt meglógni, csak felszabadultan és boldogan hatalmasakat rohangált Borival. Még mindig hamar elfárad, de időnként már annyira gyors, hogy tartani tudja Bori tempóját, ami óriási dolog (főleg ahhoz képest, hogy milyen állapotban került hozzánk).
Norgi egyébként sétálni is nagyon szeret. Ahogy bármelyikünk megközelíti az ajtót, azonnal felpattan és ő is csatlakozni akar. Hiába jöhet csak pórázon, láthatóan neki ez is szabadság.

Az elmúlt években szinte minden kóbor vagy kidobott magyar vizsla a Futrinka Egyesület magyarvizsla fajtamentő csoportjánál kötött ki, segítettek, amennyit csak tudtak. Mi is rajtuk keresztül kapcsolódtunk be a vizslamentésbe, ideiglenes befogadóként segítjük a munkájukat. A Futrinka Egyesület nem csak magyar vizslákat ment, hanem például tacskókat is. Panni történetét olvashattátok itt a blogon.

Tegnaptól egy másik szervezet is működik: a fajtamentő csoport korábbi vezetője, Evelin és néhány lány kivált a Futrinkából, hogy a jövőben egy vizslamentéssel (a magyar mellett a többi vizslafajta is) foglalkozó önálló szervezetben tevékenykedjenek tovább.

Remélem, hogy a változások eredményeként még több vizsla találhat új otthont, szerető gazdát akár itt, akár Németországban. Segítsetek ti is mind a két csapatnak, ha van rá lehetőségetek! Mi a jövőben is ezt fogjuk tenni, mert Gyurma, Zuzi, Vilma, Merse és Norgi története is bizonyítja, hogy megéri.

Kétség nem fér hozzá, hogy Norgi testében igazi vizslavér csörgedez. Eleinte nem értette Bori folyamatos sóvárgását a kanapé iránt, de mivel mindenben utánozza, ezért kipróbálta milyen is felmenni rá. Hamar ráérzett az ízére, nehezen értettük meg vele, hogy nem az a vizslák alapállapota a lakásban, hogy a kanapén fekszenek.

Nagyon jól telt a karácsony anyuéknál, már meg sem kottyant nekik két kutya. Norgi egyébként ott is folytatta a kanapézást, érkezésünk után otthonosan felmászott az egyikre. Most is kiderült, hogy anyukám képtelen az önfegyelemre: hiába kértük, hogy ne etesse sutyiban az ebeket, ezt egyszerűen nem bírta betartani. Egyik este azt vettem észre, hogy Bori hátán majonézcseppek vannak. Jobban átvizsgálva kiderült, hogy mind a két füle ragad. Kérdőn néztem szülőanyámra, aki úgy tett, mintha nem értené, mire vagyok kíváncsi. A bizonyítékok bemutatása után pedig azt állította, hogy a lábos kinyalatása a kutyával nem egyenlő azzal, hogy kaját ad neki. Nem, tényleg nem :)

Ha Pécsen vagyunk, akkor mindig kimegyünk Malomvölgybe. (Mersével is jártunk ott jópárszor.) A parkerdő igazán szuper: az erdős területen két tó van, mellettük sétaút. Bori mindig is nagyon szeretett kijárni ide. Norgit valószínűleg nem sétáltatták sokat és ritkán mozoghatott szabadon, mert eleinte nem is értette, miért engedjük el az udvarban. Ez a mozgásán is látszott: nem szaladgált, hanem inkább körbe-körbe ugrándozott. Nagyon vicces volt, ahogy a hosszú lábai koordinálatlanul lobogtak ide-oda. Mostanra már szinte kiköveteli, hogy vigyük sétálni, amilyen gyakran csak lehet, és teljesen magától rohangál a kertben.

 

Nem szeretem a szilvesztert. Nemcsak azért, mert ilyenkor "kötelező" bulizni és jól érezni magad (ez a kisebbik ok), hanem főleg a kutyák miatt. Ma két turnusban zajlott a rakétázás és a tűzijáték, tíz körül és éjfélkor. Látványosabb és hangosabb volt, mint az augusztus 20-i, pedig mi nem is a belvárosban lakunk.
Norgi az első pukkanásra bemenekült a hálóba a ruhák közé. Nagy nehezen visszaédesgettük, utána az előszobába a kabátok közé bújt. Onnan már csak jelentős mennyiségű jutalomfalat segítségével tudtuk visszacsalni a nappaliba. A vacsora elterelte ugyan a figyelmét egy időre, de evés közben újabb sorozat söpört végig az utcánkon, mire Norgi ismét a hálóba rohant. Odafelé elpotyogtatta a tápot, visszafelé (újabb könyörgések után) felszedte. A következő kihívás Norgi megpisiltetése volt. Miután még hajnali egy után is rakétáztak, nem volt hajlandó egyik ajtón sem kimenni. Azt hiszem, ma este rajta múlik, hogy nekünk meddig tart a szilveszter éjszaka.

 

Norgi és Bori kapcsolata keveset változott, de legalább jó irányba. A Norvég megtanulta, hogy a családi rangsorban Bori az első kutya, már csak nagyon ritkán kap oda, egyébként meg észre sem veszi a kis dagit. Bori folyamatosan pörög, mint a búgócsiga, de Norgi továbbra sem vesz róla tudomást, hiába provokálja. Most már ott tartunk, hogy rendszeresen a jövevény takarójára ül vagy fekszik, de Norgiból ez sem vált ki semmilyen reakciót.

Szóval néha már egymás mellett fekszenek, de sajnos ettől még nincsenek közelebb egymáshoz. Bori a "betolakodó" miatt folyamatosan mártír arccal közlekedik...

Norgi egyébként egy nagyon nyugodt, lassú kutya. Kifejezetten bújós, elég egy minimális szemkontaktus és már jön, dugja a fejét a tenyeredbe. És persze folyamatosan néz az óriási szemeivel, hosszú percekig. Hatalmas átéléssel fogadja a simogatást, lehunyja a szemét és élvezkedik :)
Bár előre nem lehetett tudni, de teljesen szobatiszta. Kicsit már hízott, de még mindig nagyon sovány. Az étvágya remek, sokat eszik, de lassan, komótosan. Nem válogat. Szerencsére gond nélkül bele lehetett diktálni a gyógyszert és az immunerősítőt is.

A Norvég napról-napra élénkebb és bociszeműbb. Okos, szófogadó, gyorsan tanul és mostanra már kitapasztaltuk, hogy szépen sétál pórázon. Borival a helyzet változatlan, ezért ma telefonos segítséget kértünk. Heni adott több tanácsot is, ezeket megpróbáljuk alkalmazni. Valószínűleg dominancia probléma van, ezért le kell törni egy kicsit Norgi szarvát.
Ma beszéltem telefonon az anyukámmal, és mondtam neki, hogy karácsonykor megint két kutyával megyünk. Tavaly Zuzit vittük, és mind a ketten tüzeltek, ehhez képest csak jobb lehet a helyzet :)

Orvosnál jártunk Ráhellel. Többé-kevésbé jól van, mielőbb ivartalanítani kell, mert a cicijeiben vannak csomók és azokat gyorsan ki kell szedni. Kiderült az is, hogy biztosan nem két éves, inkább hét, nyolc. Ez reálisabb saccolás, mint a korábbi, pedig az is állatorvostól származott. A köhögésre antibiotikumot kap.

Ráhel a mi norvég vizslánk (Norgi). Hófehér állat, nagy barna boci szemekkel. Már látom is magam előtt azt a karácsonyi fotót, amin piros sállal a nyakában néz bele a lencsébe :) Mostanra már bátrabban nézelődik a lakásban, de még mindig óvatos. Szinte az egész napot végigalussza, mint egy nagyon fáradt utazó, aki hónapok óta nem látott ágyat. Az étvágya jó, nem habzsol. A hasmenés megszűnt.

Közös képet még nem tudtunk csinálni a két kutyáról, mert nem mennek annyira közel egymáshoz. Bori próbálkozik időnként, néha provokálja is Ráhelt, de Norgi nem nyit felé, legfeljebb annyit reagál, hogy odakap. Nem bántja, de jelzi, hogy hol vannak a határok. Sajna :( Rettentően féltékeny, azonnal odanyomul, ha Borit simogatjuk.

Ráhel második napja nem volt túl eseménydús - szerencsére :) Bevackolt a helyére és jobbára aludt, illetve álmodott nagyokat. Úgy tűnik, szobatiszta, remélem holnapra már a  hasmenése is elmúlik. Tud mancsozni és mintha értené, mit jelent a "helyedre" (vagy csak határozott a fellépésünk).

Hosszú lábú, sovány és fehér. Csak nézem és nem tudom hova tenni. Hihetetlenül szomorú szemei vannak. Egyszerűen nem tudom fiatal kutyának látni. Ubi elmúlt hét éves, mégis tinédzsernek látszik Ráhel mellett. A két eb ma sem került közelebb egymáshoz, egyelőre csak annyi látszik, hogy iszonyúan féltékenyek egymásra. Természetesen Bori van jobban kiborulva, mert nem szokott hozzá, hogy semmibe veszik...hiába csinál bármit, Ráhel rá sem hederít.

Ráhel a neve - kicsit furán áll neki, de azt kérték, hogy ne változtassuk meg.

Az ebet - aki nagyjából 10 évesnek néz ki, de valójában 2-3 éves - este vettük fel Tárnokon. Nagyon félős, ijedős, sovány és zavart. Ja, és büdös, de ezen már próbáltunk változtatni. Ráhel majdnem teljesen fehér színű, nem csoda, hogy először azt hitték, idős kutya. Ezt a feltételezést támasztotta alá, hogy rossz bőrben van, rettenetesen sovány és nagyon elgyötört. Aztán kiderült, hogy igazából egy fiatal keverék. Ahogyan Merse, ő sem teljesen vizsla, sőt, valójában alig vizsla. Leginkább a szeme az.
Szerintem igazából a jóságos sárkányra hasonlít a Neverending Storyból.

 
Valójában pedig így néz ki egy alapos, nyakig tartó fürdetés után - a fejét majd legközelebb -, két sütőtökös sütivel a hasában (a jutalomfalatot kiköpte).

Borival az ismerkedés nem sikerült túl jól, ebben muszáj javulnia a helyzetnek.

Update: nem pisil, nem kakil, nem eszik.

Szerintem télen sosincs elég ideiglenes befogadó, mindig több lesz a fázó kutyák száma, mint ahányan segítenek. Utálatos idő van, a mínuszokban egyetlen ebnek sem jó tartósan a kennelsoron (vagy annál sokkal rosszabb és hidegebb helyen) lenni. Különösen igaz ez a vizslákra. Bori is utálja a hideget, és ezt folyamatosan jelzi is. Igazából csak akkor szeret kint lenni, ha esik a hó, olyankor viszont extázisba esik, és rendszerint csak akkor tudjuk bevinni, amikor már félig megfagyott (mi meg egészen).

Vagyis megint felülbíráltuk magunkat és nem pihenünk rá Merse távozására, hanem hamarosan jön az újabb eb. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy "mamóka" jelenleg a győri menhelyen van.

Mersunger elutazott és már a végleges gazdijánál lakik Németországban. Miután nyolc hónapig nem volt rá érdeklődő, váratlanul ért minket az örökbefogadás. A hét elején szóltak a lányok, a hét végén pedig már utazott is. A mindig fickós,kajla eb remegve, óriásira nyitott, aggódó szemekkel nézett rám, amikor szombat hajnalban bemászott a Tárnokra tartó kocsiba. Ült a csomagtartóban, a körmeivel kapaszkodott a padlóba, én meg próbáltam felidézni magamban az elválás megkönnyítéséről olvasott összes írást, és a könnyeimet nyelve megálltam, hogy ne kapjam fel és ölelgessem össze-vissza, még egyszer utoljára. Ehelyett - nem felnagyítva az elválás körüli érzelmi viharokat - lazán megsimogattam és mosolyogva intettem, hogy elindulhatnak.

Ez most nehezebb volt minden eddiginél, mert nyolc hónap nagyon hosszú idő, Merse teljesen hozzánk nőtt. Megszelidítettük (jobb hely a saját kosara, mint az ajtómélyedés a függöny mögött), megküzdöttünk vele (3 pár cipő nem is sok), próbáltuk nevelni, alakítgatni (ahogy ő is minket), megszoktuk a megszokhatatlan dolgait (ébresztés hajnali ötkor, totális fejbenyalás óvatlanoknak), formáltuk az ízlését (igazi gourmand lett belőle) és igazi vizslát neveltünk belőle (eleinte nem tudott mit kezdeni a kanapén fekvéssel - a végén már magától aludt rajta).

Szerencsére Mersének van adatlapja, amin nyomon követhető az új élete. Igaz németül, de ennél nagyobb problémákat is megoldottunk már. Az új gazdák örültek neki, álmélkodtak a mindössze 50 cm magas "bonsai vizsla" méretén, és már tettek is fel róla képeket. Most már csak nekünk kell megnyugodni, hogy tényleg jó helyre került, de mi is nagyon fogunk igyekezni.

Eddig úgy volt, hogy Mersének a Futrinka Egyesületen keresztül (valójában a Huszár az ő "tulajdonuk") a partnerszervezetük, a VIN keres gazdát Németországban. Sajnos azonban az elmúlt fél évben senki nem jelentkezett érte, így most megpróbálunk neki itthon gazdit találni. Remélem befogadja valaki :)
Annyi ideje van nálunk, hogy lassan már el is felejtettük, hogy csak ideiglenes befogadói vagyunk Mersének...

Alapadatok: kan, nagyjából 1,5 éves, kifejezetten kis növésű, hamarosan ivartalanítottá válik

Merse nagyon aktív, élénk kutya. Eléggé rajong azokért, akik gondoskodnak róla, és ezt folyamatosan ki is mutatja.
Nagyon szereti a gyerekeket, bármit megcsinálhatnak vele.
Lakásban lakik (saját kosárban), de kifejezetten szeret kijárni a kertbe, hajlamos őrizni a házat.
Nagyon határozott, igazán kitartó, ha el akar érni valamit.
Agressziónak nyoma sincs benne.
Jól kijön más kutyákkal, benne van a közös játékokban.
Behívható, és ismer néhány vezényszót, de ezen a területen még van mit tanulnia.

Az egyik legjóindulatúbb, legkedvesebb, leghálásabb kutya, akivel valaha találkoztam.

Ha tudtok valakit, akit érdekelhet, akkor írjatok légyszi!!

 

Még a nyár elején Luccában jártam Szilvi barátnőmmel. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó hely! Toszkánáról úgy általában nem Lucca jut az emberek eszébe, de szerintem teljesen méltatlanul szorul háttérbe a közeli Firenze és Pisa mögött.


Rögtön az elején egy megható kutyás részlet: a luccai San Martino katedrálisban van Ilaria del Carretto síremléke (Jacopo della Quercia alkotása). A hölgy egy helyi híresség felesége volt anno, és 26 évesen halt bele gyerekszülésbe A síremlékét egy ideig ide-oda hurcolászták Luccában, de végül a katedrálisban találtak neki végleges helyet. A lábánál ott fekszik a márványból kifaragott kutyája.

Nagyon tetszett, hogy az emberek nem rohantak és a többségükhöz teljesen természetesen tartozott kutya (ez sok turistára is igaz volt). A bolti eladó kutyája bent aludt a pult alatt, a biciklisek kosarában is többnyire eb volt. A "város kutyái" békésen sütkéreztek a tereken, például az ovális alakú Piazza Amfiteatrón.
Lucca történelmi városrészét - ahol minimális az autóforgalom - egy 4 km hosszú, több száz éves fal veszi körül. Erődítménynek tűnik, de mire elkészült, már nem használták semmilyen háborúban, állítólag hasznosabb volt árvízvédelmi szempontból. A falon gyönyörű sétányt alakítottak ki, ahol a helyiek futnak, bicikliznek, sétálnak vagy kutyát sétáltatnak.

A városfalon belül laktunk, és igen, a szállásadónknak is volt kutyája. Sajnos a nevét elfelejtettem, de kb. 15 éves, átesett már egy csomó műtéten, fél szemére vak, de megy mindehova a gazdájával, a póráza pedig nemes egyszerűséggel egy hajókötél volt. Egyébként éppen úgy kunyerált a reggelinél, mint Ubi.
A szuper hangulatú apró utcácskákban esténként viszonylag nagy élet van, de ezt inkább arra értem, hogy sétálnak, nyüzsögnek, vacsoráznak. Az éttermekben sem gond a kutya, sok helyen láttuk, hogy ki van készítve az itató edény, amit kérés nélkül ki is visznek.

Összegezve: én imádtam Luccát, szeretnék oda visszamenni Ubistul is. Annál is inkább, mert a környéken jókat lehet túrázni és van a közelben ebet toleráló homokos tengerpart (még ha nem is túl extra, vagyis semmi különös).

Szerintem elég annyit írnom, hogy az esküvőnk után Bori két napig aludt - a vizslatulajdonosok el tudják képzelni, hogy milyen hétvégéje lehetett. Volt benne minden, amitől boldog: szabad tér, sok rajongó és még több kaja. Ő volt az ideális EsküvőKutya. A szépséges képeket róla (és persze rólunk) Kövesdi Réka csinálta.

Muszáj volt a tortára is rátennük...A tökéletes EsküvőKutyát Pixie alkotta meg. Nemcsak hasonlított Borira, de finom is volt :)

Nem vagyunk valami nagy fesztiválozók, egyikünk sincs oda a tömegért. Korábban voltunk néhányszor a Szigeten, de nagyjából ennyi. Aztán egy-két évvel ezelőtt az Ördögkatlan fesztivál valahogy befészkelte magát a fejembe. Pici baranyai falvak (nem Villány!) borvidéken, koncertek a focipályán, színházi előadások a szoborparkban, túra a fokozottan védett Szársomlyón.

Eddig csak tervezgettük, idén el is mentünk. ÖT NAPRA - ennyit életemben nem fesztiváloztam még!! Pláne kutyával...

Sok szempontból az Ördögkatlan ideális fesztivál. Nem volt tömeg, biztonsági őr helyett csak három polgárőr rendezkedett, gyönyörű a táj, borokat ittunk és BORI - aki már az első pillanatban átvedlett fesztiválkutyává - MINDEHOVÁ BEMEHETETT!

Bejöhetett velünk például a Fiszter pincébe, ami már akkor is nyitva volt, amikor a többi pincetulajdonos még az előző este fáradalmait pihente ki otthon. Mi pedig - jó érzékkel - az egyetlen igazán meleg napon, a kánikulában dél körül próbáltunk meginni egy fröccsöt. Nagyon jófejek voltak, beengedték Bori összes, a faluban összeszedett rajongóját is. 

Bejöhetett velünk minden koncertre, beült a nézők közé, még ha nem is kötötte le maximálisan Lajkó Félix. A kolbászárus már a második napon megvendégelte, amit nagyvonalúan el is fogadott. Sajnos ezután persze azonnal látványosan pofátlanná vált és minden alkalommal kb. másfél métereseket szökkent a pult előtt, hogy biztosan észre vegyék. Ez rendszerint bejött: párizsit, máskor meg májkrémet kapott - mi pedig próbáltunk úgy tenni, mintha a kutya nem hozzánk tartozna. Egyébként nem Bori volt az egyetlen fesztiválvizsla, hanem ott volt Pereszke is a gazdájával :)

Az őt ért pozitív élmények után természetesen Borit egyáltalán nem lehetett a házban hagyni, mert semmiből nem akart kimaradni. Meghallgatta velünk a Técsői Bandát is, akik szombat este a szomszéd asztalnál zenéltek. A nagyharsányi focipályára azonban minden szigorunkat bevetve egyik este sem vittük ki, mert a nagykoncertek hangereje valószínűleg nem lett volna neki való. Így kimaradt a Quimby, az Európa Kiadó és a Besh o drom koncertekből. Az első felejthető volt, a másik kettő viszont zseniális.

 
Néhány szót muszáj írnom az időjárásról is. Miután a fesztivál előtt hetekig vacak idő volt, jogosan reménykedtünk abban, hogy nekünk ebből már nem jut. Bár csak egy napon esett, de akkor annyi, amennyi máskor egy vagy két hónap alatt. Ott ragadtunk a Nagyharsányt Villánnyal összekötő út elején, és csak néztük, ahogy hömpölyög át az úton a hegyről lezúduló sáros lé. Hosszas vacilálás után végül elindultunk, de mind a kettőnknek volt némi halálfélelme, míg át nem jutottunk a szomszéd faluba. Egy időre Villány belvárosát is le kellett zárni, annyira magasan állt a víz. A nagy ijedtségre gyorsan ennünk kellett valamit és bevásárolni némi vörösbort. Addigra elvonult a vihar.
Hazafelé felvettük Mersét a napközis (kiképző) táborban, úgyhogy újra együtt a család!

Bori tüzel. Sajnos már számítottunk erre, de mégis folyamatosan reménykedtünk benne, hogy ez csak valamikor a jövőben lesz. A "majd" ma reggel történt meg. Összeszorult a torkom, miközben Borira rángattam fel az eldobható csecsemőpelenkát (mindig utálta, ahogy  az igazi tüzelőbugyit is), mert tudtam, hogy ezzel vége a mi kis családi idillünknek. Mersének ugyanis biztosan mennie kell, mert nemcsak fickós, hanem túlságosan is fickós egy tüzelő szuka mellé.

Hívtam Evelint, hogy tudunk-e esetleg cserélni valamelyik másik ideiglenes befogadóval, hogy Merse még átmenetileg se kerüljön vissza Tárnokra, de erre egyelőre nem tudott válaszolni :(

Azért is lettem ennyire rosszkedvű, mert az elmúlt hetek nehézségei ellenére mostanra már nagyon jó kis csapat lettünk. Merse négy hónapja van nálunk, félek, hogy ha most akár csak ideiglenesen is elköltözik, akkor a németországi fuvar előtt már nem kerül vissza hozzánk :( Ráadásul a Huszár igazán boldognak tűnik mostanában (szerencsére).

Végül megtaláltuk a legjobb megoldást: Mersu napközis táborba vonult egy-két hétre. Remélhetőleg okosodik is :)

Ismét szembesültünk a szokásos problémával....hol ússzanak az ebek a melegben és van-e olyan hely, ahol mi is úszhatunk, meg ők is. A magyarországi szabályozás miatt ez legfeljebb egy saját medence lehet, nekünk viszont nincs ilyen. Valószínűleg feszített víztükrű 25 méteres csoda a jövőben sem tud épülni a kertünkben, ezért egyelőre veszünk egy kerti medencét, és tovább keressük a vizes-kutyás helyeket.

A hétvégén Pécsen voltunk a szüleimnél, és a kánikula elől az erdőbe menekültünk.

A Melegmány völgyben rengeteg patak és apró tavacska van, Bori imádta. Mindegyikbe belement, prüszkölt, szaladgált a vízben, a mélyebb, kutyamélységű részeken úszni is megpróbált :) Kevesen tudják, de itt van a Szalajka-völgyi vízesés "kistestvére", ami tavasszal elég látványos, de még most is sok volt a csobogó.

Merse mérsékelt lelkesedéssel viseltetik a víz iránt, de 39 C fokban még ő is belement, és hagyta magát lemosni.

A másik hűsölési lehetőség szerencsére közel van a szüleim lakásához. A Malomvölgyi parkerdőben nem tilos a kutyázás, igaz, tábla jelzi, hogy csak pórázon lehet vinni az ebeket. Mi is csak ott engedtük el őket, ahol rajtunk kívül nem volt senki.

A pünkösdi hosszú hétvégén is olyan helyre mentünk, hogy Borinak és Mersének is jó legyen. A Dráva-partot választottuk, a Drávakapu vendégházat. A vendégház szó szerint a világ végén van, a természetvédelmi terület határában. A vízpart nagyjából kétszáz méter, szép homokpadokkal. A Dráváról tudni kell, hogy erős a sodrása, ezért vigyázni kell vele, de én pl. a Duna fősodrába sem engedném be soha a kutyákat....

Nem tudjuk, hogy Merse nem tud vagy csak nem szeret úszni, mert hiába volt nagyon meleg, a víz helyett a kizárólag a lepkék érdekelték :) Kivételesen az sem aggasztotta, hogy Bori vígan úszkál tőle távol.

Korábbi kutyás-utazós élményeink ebben a blogbejezésben találhatók, hátha hasznos valakinek :)

Sabine a Facebookon tette közzé, hogy véglegesen magához vette Zuzit. Hurrá!!! Ez nagyon jó hír, mert ott olyan helye lesz, amit bármelyik kutya megirigyelhetne :)

Sajnos megbuktunk a szeparációs szorongásra való terápiával, amivel hetek óta próbálkozunk. Nem tudom miért, de Mersére nincs hatással. Vagy rosszul csináljuk. Vagy nem tudom :( Az eb ugyanis ma ismét feldúlta a lakást, nem is kicsit.

T. ért haza először, és amikor hívott, már éreztem a hangján, hogy valami rossz történt. Elkezdte sorolni a károkat, én meg nem is tudtam mit mondani. Csak azt kérdezgetem magamban, hogy miért, miért, miért????  Miért csinálja egy jó körülmények közé került kutya - akit etetnek, itatnak, szeretnek, törődnek vele - hogy néhány óra alatt ennyit rombol? Tudom, ő kutya, nem így gondolkodik, és nem szabad innen nézni. De akkor is...

Közben hazaértem, és újabb dolgokat fedeztem fel. T. ugyanis nem járt a hálóban, ami egyébként kutyamentes terület. Nemhogy az ágyba, de még a szobába se nagyon jöhetnek be az ebek. (Valószínűleg ezért nem is jutott eszébe oda benézni). Merse most a franciaágyunkat is szétdúlta, és láthatóan az ágyneműben heverészve tört meg és fogyasztott el úgy egy kiló diót. Amikor megláttam a fehér ágyneműn az a rengeteg mancsnyomot és azt a sok dióhéjat, akkor csak arra bírtam gondolni, hogy vajon hányszor fordulhatott, amíg mindezt idehordta?!

Bori eközben végig úgy csinált, mintha neki semmi köze nem lenne az egészhez. Na persze :) Korábban - amikor webkamerával figyeltük a rosszalkodásukat - kiderült, hogy Bori az ajtócsukódás után azonnal rohan a konyhába, két lábra áll és végignyalja a pultot...

Merse Kapitány nap, mint nap lefáraszt minket :)

Az elmúlt hetek történései miatt egyszerűen muszáj volt utánanéznünk egy csomó mindennek. Mert az egy dolog, hogy a saját kutyánk milyen (és mennyire kis elkényeztetett dög), de a befogadott ebbel kapcsolatban nagy a felelősségünk. Még soha nem volt nálunk ilyen hosszú ideig befogadott vizsla, így eddig nem is kerültünk ilyen helyzetbe.

Szóval megismerkedtünk a szeparációs szorongás fogalmával, és próbáljuk betartani azokat a szabályokat, amikkel ezen javítani lehet. A szétrágott cipő Merséjé lett, most már csak ezt hordja be a kosarába. Szerencsére azóta mást nem rágott szét, és a rombolás is múlóban van (kerestem valamit, amin ezt gyorsan le is kopogtam). T. küzd vele a falkavezéri posztért is, szerintem ebben Merse áll vesztésre...szerencsére.

A fickósodás változatlan. Kitolt kuki, kidüllesztett mell, felcsapott farok. Úgy vonul, mintha az övé lenne a világ :) Közben mindent kézben tart: felügyeli a főzést, elterelgeti Borit, levadássza a legyeket és őrzi a házat. Amolyan mindenes kutya. Abban most már teljesen biztosak vagyunk, hogy csak részben vizsla. Erre volt gyanú a testfelépítése alapján is, de a viselkedése ezt egyértelműen meg is erősítette. Teljesen máshogy is vadászik, mint a vizslák.

Összességében persze ez nem változtat azon, hogy mennyire jó kutya. Remélem, olyan helyre kerül, ahol egyedüli állat lesz - mert folyamatosan száz százalékos figyelmet követel magának - és kemény kézzel fogják majd. Mert ha ez a kettő adott, akkor Merse és az új család is biztosan roppantul elégedett lesz a végeredménnyel :)

Merse egyre rosszabb. Annyira magához tért, hogy folyton valami csínytevésen töri a fejét, és - bármennyit foglalkozunk vele - ahogy kitesszük a lábunkat a lakásból, őrjáratra indul, aminek valami biztosan áldozatul esik...

Azért furcsa az egész, mert Merse a kezdeti rémült állapot után látszólag hamar megnyugodott, beilleszkedett a családba, nem volt vele semmi különösebb probléma. Ez az állapot hetekig tartott, folyton boldogan csóvált, szétnyalta, amit csak ért, nagyokat játszott Borival, de legfőképpen nem rombolt, és nem bántott semmit a lakásban.

Pontosan nem tudnám belőni, hogy mikor kezdett megváltozni a dolog, de a kosarában lévő takaróval kezdődött, amiből kisebb nagyobb cafatokat tépett ki. Tetten értük, megszidtuk, abbahagyta. Ezután kezdődtek a lopások: először a mosogatószivacs (később többször is megtörtént), utána egyre több minden, amihez hozzáfért. Nem feltétlenül szedte szét, amiket begyűjtött, bár az is lehet, hogy csak időben észrevettük. A legextrémebb eset az volt, amikor kiszedett a kamrából (ajtó kinyit) egy csomag lisztet. Nem csinált vele semmit, csak megkaparintotta és bevitte a kosarába.

Ezután jött a rombolás. Az előszobából kiválasztott egy cipőmet és a felismerhetetlenségig szétszedte. Előtte soha nem csinált ilyet :( Ugyanaznap délután a cipő mellett nagy mennyiségű diót is találtunk a kosarában, egy részét azoknak is szétrágta.

Tanácstalan vagyok. Éppen úgy viselkedünk vele mint előtte, annyit mozog, mint korábban is. Nem értem, miért csinálja ezeket. Mostanában persze szigorúbb üzemmódra váltottunk, mert nem akarjuk, hogy ezek a dolgok folytatódjanak. Merse amúgy is nagyon akaratos lett. Folyton féltékeny Borira, akivel közben teljes szimbiózisban élnek, mind a kettő vinnyog a másik után. T. egyébként "Nyalka Huszárnak" hívja Mersét, ami szerintem nagyon pontos képet fest róla.

Mindezeket tetézve ma elkövettem egy nagyon amatőr hibát, kint felejtettem a szemetest...el lehet képzelni, hogy mi lett az eredmény...egy szemétteleppé változtatott nappali :(

Húsvétkor Borival és Mersével nekivágtunk egy nagyobb túrának, elutaztunk Isztria középső részére néhány napra. Motovun volt a bázisunk, ahol egy kifejezetten kutyabarát vendégházban laktunk.  A két tulajdonos lánynak is van két kutyája, az egyik közülük mentett. Nagyon tetszettek nekik a vizslák, bár fura volt nekik, hogy milyen "őrültek".  Az ő kutyáik láthatóan nagyon jól neveltek voltak, mindig pórázon sétáltak velük.

A vendégház egyik szobájában felfedeztünk két kicsi, falra festett kutyát is. A képen Bori feje felett láthatók :)

Egyikük mesélte, nagy szívfájdalma, hogy a szarvasgomba kereső kutyákat (ott rengetegen élnek ebből) a szezonon kívül ketrecekben tartják. Mi is többfelé láttunk ilyen nagyméretű ketreceket, sok helyen tényleg nem volt túl nagy élettere ezeknek a ebeknek, Szerencsére azonban ez nem igaz minden egyes ottani kutyatartóra. Tény viszont, hogy olyat szinte egyáltalán nem láttunk, ahol  a kertben szabadon lett volna a kutya. Kisebb kennelek, nagyobb ketrecek, és a láncos megkötés a jellemző :(

A vidék egyébként óriási meglepetés volt nekünk. Nem véletlenül mondják rá, hogy olyan, mint Toszkána, mert tényleg. Csak "hiányzik" belőle a rengeteg turista, a tömeg, az ajándékárusok stb. Persze az épületek sem annyira szépen felújítottak mindenhol, és vannak olyan falvak, ahol még egy kávézó sincs, de kárpótolja az embert a csend, a fantasztikus kilátás, a közvetlenség, a sajátos hangulat. 

Kedves adósságom, hogy írjak ide néhány sort a blog kapcsán történt egyik legmeglepőbb eseményről. Azért adósság, mert nem mostanában történt, de elmaradt az erről szóló bejegyzés.

Néhány hónappal ezelőtt kiderült, hogy a szemben lakó házaspár olvassa blogot. Ez már önmagában is óriási meglepetés volt, mert a blogírás nekem inkább magányos műfaj, ha van visszajelzés, az is inkább online érkezik, nem húsvér valójában. Pláne az utca túloldaláról...

Ennél még meglepőbb volt, hogy egyik nap, amikor T. sétáltatta a kutyukat, kaptunk tőlük egy könyvet, ami az örökbefogadásról szól és tavaly jelent meg, benne a saját történetükkel. A kutyáktól kapott visszajelzések mellett ez volt talán a legkedvesebb, legmeghatóbb dolog, ami történt, mióta ideiglenes befogadók vagyunk.

Ezúton is köszönjük :)