A csini kis elkényeztetett Vizslica boldogan éldegélt egy helyes kertes lakásban a világvégén, amíg a gazdái el nem határozták, hogy betolakodó idegen ebeket fogadnak be az otthonukba.
A Vizslica - aki egyébként Borinak hívtak - semmit sem tehetett, összeszorított pofival viselte a sorsát. Arra gondolt, a betolakodók jönnek-mennek, de ő mindig a család igazi és egyetlen kutyája marad. Szerette ő az összes befogadottat, de az előjogaiból nem engedhetett, úgy hitte, a kanapé, a gazdák ölelése, a lopott falatok csak neki járnak.
Néhány héttel ezelőtt a gazdák egy öreg buddhát fogadtak be. Az idős vizslamami nem konfrontálódott, nem harcolt, megadóan tűrte a sorsát. Örült a kényelmes kutyaágynak, a jó minőségű ételnek, a figyelemnek és a törődésnek.
A Vizslica nem értette. Piszkálta, löködte, provokálta az öreg buddhát, de semmi. Ő csak nyugalmat akart.
Aztán egyik napról a másikra a gazdák észre vették, hogy valami megváltozott: Vizslica és Zuzmicsek valahogy mégiscsak összebarátkoztak.
A gazdák csak csóválták a fejüket és nézték, ahogy a két eb hirtelen minden percét együtt tölti: egy szivacson alszanak, hatalmasakat játszanak. Még veregették is egymás vállát, hogy mégiscsak működik ez az ideiglenes örökbe fogadás, és Vizslica valójában nem is olyan dög, mint amilyennek mutatja magát. A gazdák este mosolyogva mentek aludni.
EGY NAPPAL KORÁBBAN:
Zuzmicsek: - Figyelj csak Vizslilca, van egy ötletem.
Vizslica: - Hagyjál, nem érdekelsz.
Z.: - Akkor sem, ha kajáról van szó?
V.: - Akkor sem.
Zuzmicsek kiballag a konyhába. Vizslica úgy csinál, mintha nem érdekelné, de majd' megdöglik, hogy tudja, mit csinál ott. Eltelik öt perc, valami zizeg. Vizslica nem bírja tovább, ő is kimegy a konyhába.
V.: - Mit csinálsz? Tudod, hogy itt nem lehetünk.
Z.: - Gondoltam keresek valamit. Az én koromban az ember folyton nasizna. Itt ez a nagy zacskó az asztal alatt, az alján tutira van táp.
V.: - Ne is gondolj rá. És úgysem tudunk hozzájutni. Vagy esetleg van valami ötleted? Csak hogy tudjam. Mert én amúgy nem csinálok ilyesmit. Soha.
Z.: - Nos, ha én rálépnék itt egy kicsit, akkor lehajlana a papírzacskó eleje. Persze csak elméletileg. És ha lehajlik, akkor az egyikünk bele tudja dugni a fejét.
V.: - Elméletileg elképzelhető. Hm. Így gondoltad?
Z.: - Nyam. Így. (Elégedett rágcsálás hallatszik.)
V.: - Menj már odéééééééébb. Húzzál. (Némi dulakodás után valaki habzsol).
Z.: - Ez így nem igazságos, az én ötletem volt.
V.: - Én meg engedélyt adtam rá, végülis én vagyok a házigazda.
Z.: - Na jó, de hagyjál nekem is.
V.: - Viccelsz? Van még vagy öt kiló.
Aznap az ebek nagy barátságban és mosolyogva mentek aludni.
