Pótgazdiság

Neve: Barcika(i Manci)
Fajtája: magyar vizsla
Típusa: terroregér

Barcikai Manci villámgyorsan beköltözött. Elméletileg űzöttnek és félénknek kellett volna lennie, de ennek az első pillanattól semmi nyoma. Ahogy az a terroregereknél lenni szokott, a pici teste és az elszánt feje akaratos kis állatot takar, vagyis az erőszakos kis jószág mindent akar és azonnal. Gyakorlatilag levakarhatatlan, igen öntudatos (elég ránézni a pofijára) és abszolút hiperaktív. 

Manci természetesen mindezek mellett nagyon cuki is. Folyamatosan csak bújik, fetreng a hátán, mindenféle hangokat ad. Hasonlóan Brendához, komplett műsort ad a vacsora előtt, amiben szerepel például a levegőben pörgés is. Futni nem nagyon tud, inkább csak szökell, ugrál, mint egy bakkecske :)

Borival és Manci viszonya a kezdeti stádiumban van. Borit még kicsit idegesíti az izgága jövevény, de már játszanak, ami jó jel :)

Tegnap megvolt az első igazi terroregéres cselekedete is, mire hazajöttem átolvasott néhány újságot és behatóan tanulmányozott néhány évek során összegyűjtött, véletlenül elől hagyott receptet. Szóval jó ízlése van, az már biztos. T. persze aggódik, mint mindig, mert egyelőre hiába fárasztjuk, Manci lefáraszthatatlannak tűnik...

Hát eljött ez a nap is...
Todi, azaz Dodó (ez volt az eredeti neve) gazdis kutya lett!

Csokiszemű Dodóról nem írtam túl sokat itt a blogon, de a Fb-on annál többet. Valószínűleg ennek az az oka, hogy az első pillanattól ugyanazokat a köröket futottuk, így aztán sokat ismételtem volna magamat :)

Todi igazi konok bucifejű vizsla: nagyon szerethetően, de az utolsó pillanatig küzdött velünk. Öt hónap alatt annyit tudtunk elérni nála, hogy betartotta a falkasorrendet, és (egyre gyakrabban) hallgatott két vezényszóra: a helyére ment és leült.Minden másban elbuktunk. Kizárólag a kanapén volt hajlandó tölteni az idejét, állandóan mindent szétpakolt, folyton szétkarmolt minket a mancsával, amit csak lehetett, azt felzabálta a földről, stb. 

Eleinte ez nagyon nehéz volt nekünk, talán azért, mert szukákhoz vagyunk szokva vagy azért, mert Bori mindig is könnyen kezelhető kutya volt, többnyire egy-egy nézésből tudja, hogy mit kell csinálnia. Az első hetekben rekedtre kiabáltuk beszéltük magunkat és halálra idegesített minket Dodó passzív ellenállása.

Szerintem két mérföldkő volt a történetünkben: az első változást az hozta, hogy Tódor helyett Dodónak kezdtük hívni, amire már hallgatott és reagált rá. (Egy tízéves kutyát valószínűleg már nem érdemes átnevezni, mert egyszerűen nem tud vele mit kezdeni.) A második pedig az, hogy felengedtük a kanapéra. Igaz, utána már gyakorlatilag soha nem akart onnan lemenni, de sokkal "kedvesebb" kutyává vált. Engedte például megsimogatni a hasát, amire aztán egészen jól rászokott :)

Dodó imádta T.-t, mindenhová követte, általában panaszos bőgésbe kezdett, ha nélküle hagyta el a lakást. Képes volt órákig mozdulatlanul az ajtóra meredve ülni, és várni, hogy hazajöjjön. 

Csak akkor nyugodott meg, amikor hozzábújhatott a kanapén,  ennek érdekében Borin és rajtam is simán átgázolt. 

Látványosan tudott megsértődni is, ilyenkor időnként beült a függöny mögé. A fitt öregúr utál minden csapadékot, ezért ahogy visszaértek séta után a lakásba, azonnal letakarította magáról és Boriról is a vizet, alaposan lenyalogatva magukat. Ehhez képest érdekes, hogy a fürdetést viszont kifejezetten szerette, még élvezkedett is a samponozás közben.

Szóval Dodó egy igazi jellem.... Minden nehézség ellenére nagyon megszerettük és biztos, hogy sokszor eszünkbe fog jutni. 

Egyébként Dodó új gazdája, Ricky nagyon szimpatikus nő, az öregúr nemcsak a családja, hanem a cége kutyája is lesz Münsterben. Remélem az irodában kanapé és függöny is van ;)

Minden ideiglenes befogadó életében vannak mélypontok. Nem lennénk őszinték, ha úgy csinálnánk, mintha mindig móka és kacagás lenne az élet a kutyákkal. Vannak ebek, akikkel minden könnyű: hálás, boldog jószágok, akik minden percét imádják annak, hogy családba kerültek. Nem lehet általánosítani, de tapasztalataink szerint többségük nagyon sz@r helyről jön.

Vannak másféle kutyák, akikkel sokkal nehezebb: több türelem, több ideg, több (rengeteg) megértés kell hozzájuk. A legfőbb probléma, hogy nem foglalkozott senki a szocializációjukkal, sosem tanították vagy nevelték őket, nem ismerik az alapszabályokat sem. Ez persze nem az ő hibájuk :(

Mi nem vagyunk túl szigorú vagy következetes ideiglenes befogadók, a kutyák többnyire belesimulnak az életünkbe és általában megtalálják a helyüket. A falkasorrendhez természetesen ragaszkodunk, de nincs katonás rend.Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem vagyunk fanatikusok. Imádjuk a vizslákat, segítjük a Magyar Vizsla SOS-t, de szeretjük a megszokott életünket is. Tiszteljük azokat, akik gyakorlatilag bármeddig elmennek, hogy állatokat mentsenek meg. (Én biztosan nem bírnám.)

Szóval nálunk most éppen mélypont van. Írom ezt azután, hogy kitakarítottuk az összekakilt hálószobát. Azután, hogy miközben Todi fosik, Bori  éppen hány.
A jó hír annyi, hogy a mélypontok el szoktak múlni. Elmúlt azután is, hogy Merse két kiló diót hordott be és tört meg az ágyunkban, hogy Gyurma szétrágta a még ki sem csomagolt IKEA bútort, hogy Norgi beterítette a lakást az elől hagyott nagy méretű szemetezsák tartalmával, és hogy Zuzi rühes volt. Vagyis van esély rá, hogy most is túléljük :)

Túl vagyunk az ünnepeken, ami sok evéssel, pihenéssel és némi utazással telt leginkább.
A szentestét T. anyukájánál töltöttük, idén először vittük hozzá a mind a két kutyát. Szerencsére csak egy hosszú délután volt, mert Todi nem igazán viselte jól, hogy korlátozva van a frissen felújított lakás felderítésében és távoltartjuk a jelentős méretű feldíszített karácsonyfától. Muszáj volt egy - eredetileg gyerekenek kitalált - térelválasztóval szeparálni, mert mindig izgatott lesz az új helyeken, ráadásul rettentően szerelmes T.-be, ami a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy követi mindenhová. Mivel most ezt nem tehette meg, egész elképesztő hangokat adott ki magából :) Felháborodott pofával demonstrált egész délután :)

Másnap elutaztunk Pécsre az én szüleimhez. Gyerekkoromban soha nem engedték, hogy kutyám legyen, de azóta már megedzőtek, legtöbbször Borira is ők vigyáznak, ha valamiért nem tudjuk magunkkal vinni valahová. Náluk nincs szeparálás (a karácsonyfa nem a földön áll), mindenki szabadon garázdálkodhat. Mivel azonban ott is volt némi felújítás, lett egy tiltott terület: az új kanapéra már nem mehetnek fel a kutyák. Ezt inkább Borinak volt nehéz elfogadni, Todit nem annyira izgatta a dolog. Ott is többször álldogált a függönyben :)

Karácsonykor az is eszembe jutott, hogy amikor mi ideiglenes befogadókká váltunk, akkor a szüleink és közeli barátaink is azok lettek, akaratlanul is. Elfogadták és hozzászoktak, hogy általában nem egy, hanem két vizslával jelenünk meg a családi- vagy baráti összejöveteleken. Amikor eljönnek hozzánk, ezt annak tudatában teszik, hogy néhány ölelést vagy vizslapuszit biztosan nem úsznak meg. A gyerekeik sem. Megszokták, hogy Bori csorgó nyállal kaját kuncsorog, az aktuális Ideiglenes pedig mindig tartogat meglepetéseket.Todi például mindenkinek szétmancsozza a harisnyáját.

Szóval az ünnepen, amikor mindezeken elgondolkodtam, magamban megköszöntem nekik, hogy szeretnek minket és velünk együtt szeretik a kutyáinkat is...

Kicsit lemaradtam a bloggal, de annyi minden történt...

Terroregér jött és ment is, Tódor pedig szinte azonnal beköltözött a helyére. 8 éves vizslaúr, igazi kocka :)

A kanapé, a kaja és a lakás érdekli, más nem nagyon. Utálja a rossz időt, vagyis sétálni csak száraz, nem túl hideg időben szeret. Megvannak a szokásai, és azokhoz ragaszkodik. Az örömét tárgyak hurcolászásával mutatja ki, és folyton pacsizik. A szótfogadás nem az erőssége, de leginkább abban áll ellen, hogy sosem megy vissza a helyére, amikor mi akarjuk :)

Egyébként nagyon rendes kutya. Nem tesz tönkre semmit, nem rombol. Najó, néha lop, de az a mi hibánk, egy vizslás lakásban nem szabad semmi olyat elől hagyni, ami kísértébe hozhatja az ebeket.

Bori és Tódor viszonya nem bensőséges, de igazán goond sincs kettejük között. Bori kizárólag a hülyeséget tanulja el tőle, újabban ő is hordozza ide-oda a papucsokat. Még nem jöttünk rá, hogy ezt hogyan lehetne beilleszteni a háztartási folyamatba, de dolgozunk rajta...

Hát igen, rajta maradt ez a név...és nem alaptalanul. Boris a korábbi tacskós (Panni) élményeimet idézi fel bennem, de azért mégiscsak nagyon más. Végtelenül makacs, és a kidőlésig kitartó. MINDENT akar, és addig akarja, amíg meg nem adjuk magunkat. A férjem ma elvitte az anyukájához, aki fél óra után azon aggódott, hogy T-nek nem mennek-e tönkre az idegei Boristól :) Mindenkit megnyugtatok, ennyire nem rossz a helyzet.

A terroregér név egyébként egy rutinos kutyástól származik, aki hozzánk hasonlóan ideiglenes befogadó. Megfogalmazása szerint a "egy minitermetű, ámde annál erőszakosabb vizslafajta" a terroregér, akit nála Nózinak hívtak :)

Borist mi itthon Picúrnak is szoktuk nevezni, mert annyira elképesztően kicsi és törékeny. Mindezek ellenére nagyon harcosan szalad a botért, hatalmasakat repül és sokat küzd a mi Borinkkal. Ez persze legfeljebb annyit takar, hogy - a falkasorrend ellenére - ő próbál meg az első lenni mindenben. Ilyenkor mindent bevet, a nagyon magas cukisági faktorát is.

Boris egyébként ma átesett egy kisebb műtéten, a nyakáról kellett leszedni egy jóindulatú daganatot, ami szerencsére nagyon apró volt. Tudom, hogy hihetetlen, de ez alig csökkentette a terroregérségét :) Most éppen alszik, de ez senkit ne tévesszen meg...

Borisról (most két Borink van) gyakorlatilag 3 dolog derült ki az első héten: folyton fel akar mászni valamire, mindig éhes és elég sértődős. Az első két dolog nem okozott meglepetést, a harmadik viszont igen. A mi Borink is meg szokott sértődni néha, de (sajnos :) olyan még sosem volt, hogy ez egész este tartott volna. Boris viszont folyamatosan megsértődött és volt úgy, hogy órákig duzzogott. A forgatókönyv a következőképpen zajlott: századszor is engedély nélkül felment a kanapéra, így százegyedszer is kedvesen levezettük, és a helyére küldtük. Morcant egyet, lecsapta magát a fekhelyre és órákig nem vett rólunk tudomást. Vicces volt :) Mostanra már kezdi abbahagyni, de azért néha még előfordul.

Boris nagyonnagyon kis termetű vizsla, jó ha 10 kilós. Ráadásul elég sovány is, így folyton csak enne. Olyan, mint egy rajzfilmfigura, amit egy egérből és egy vizslából gyúrtak össze. Kislány, de nem sok kislányos van benne, elég erőszakosan próbálja elérni, amit akar, és folyamatosan nyomul.

Boris az első hét után Borival szemben is felbátorodott. Tartjuk a falkasorrendet, de ez nem nagyon izgatja, csöppet sem fél a nagyobb kutyától. Igaz ugyan, hogy a "nagyobb kutya" alig magasabb, de mindenképpen kövérebb nála, szóval látható erőfölényben van. A kicsi ennek ellenére sokszor feszegeti a határokat. Harcuk legújabb tárgya és tere a kék műanyag ágy. Ez alapvetően Borié, de azért nem lehet azt mondani, hogy rendszeresen használja. Szeret össze-vissza aludni, ráadásul a másik ágy sokkal nagyobb. Mostanában mégis mind a ketten a kék ágyat akarják, és nem csak éjjel, hanem nappal is. Borika már nem mai csirke, hiszen nyolc éves, vagyis vannak már kialakult szokásai (talán rigolyái is), néha nehezen tolerálja a kis törtetőt. Most éppen ott tartunk, hogy - bár láthatóan kényelmetlenül - de mind a két kutya a kosárban fekszik. Igazi gyagyák :)

Boris egyébként okos kutya. Szobatiszta, és gyorsan tanul. Az elképesztően kicsi méretei ellenére nem hiperaktív, inkább nyugodt típus. Nem rombolt, nem szedett szét semmit - legalábbis eddig, és reméljük ez így is marad!! Összességében csupa jót tudok róla írni. Igazi vizsla, bár mini. A vizslaságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kizárólag valamilyen puha vagy annak tűnő dolgon érzi jól magát. A képeken látszik, amint bepróbálkozott a hálószobánkkal, a dolgozó forgószékével, a kertibútorral és természetesen a kanapéval is. A jobb alsó képen pedig Bori arca magért beszél :)

Norgi után nehéz szívvel vártuk az új kutyát, pedig az előrejelzés alapján éppen olyan vizsla volt, amilyet évek óta szerettünk volna. Nem ideiglenesbe, hanem örökbe. Kicsi (talán 13 kg), mint Bori, szuka, barna szemű, bújós és okos.

Brendát először Tárnokon láttuk (még Norgi ideje alatt), mikor elvittük sétálni. Kiderült, hogy tényleg mindenben olyan, amilyennek beharangozták, T.-t gyakorlatilag azonnal elkezdte üldözni a szerelmével, mászott fel rajta, bújt hozzá, ahogy csak tudott, mintha csak érezte volna, hogy nem engem, hanem őt kell meggyőzni...

Miután Norgi elutazott, másnap már elmentünk Brendáért. Mivel T. teljesen magába volt fordulva (azóta is hibáztatja magát, hogy hagytuk elmenni Norgit), rögtön az elején  megmondta, hogy ha Norgit nem tudjuk visszaszerezni (persze nem akartunk semmit tenni ezért), ő nem szeretne semmilyen más kutyát. Szóval Brenda elég nagy hátrányból indult nála. Bevallom, én viszont már az elejétől nagyon bírtam, mert egy igazi kis bolond....

Brenda egyébként szélvész sebességgel vette be a lakásunkat: azonnal felmászott a kanapéra, ahonnan egyáltalán nem volt hajlandó lejönni. Ha százszor leküldtem, százegyedszerre is visszament. Kivéve, ha a konyhában történt valami, mert akkor onnan nem lehetett kiküldeni. Amikor már T. szívét is megolvasztotta (kb. a 2. nap), elkövette azt a hibát, hogy felengedte a kerti bútorra. Onnantól kezdve azt tekintette a helyének, nem értette, miért nem heverészhet rajta egész nap. Három napja volt nálunk, amikorra engem már nehezen lehetett volna megingatni abban, hogy Brenda ősei közt biztosan volt valahol egy tacskó.

Brenda alapvetően egy nyugodt kutya, de elképesztő vizslaötperceket csinált minden este a vacsoráért. Komplett cirkuszi műsort adott elő (amit sajnos sehogy nem tudtunk megörökíteni, pedig biztosan több ezres látogatottságot lehetett volna elérni vele a youtube-on). Állandó elemei voltak a két lábon járás, a helyben ide-oda ugrálás, a fejen és a háton pörgés, de mindig variálta valamivel, néha jógaelemekkel is, amit hangeffektusokkal egészített ki. Nemcsak vacsi előtt, hanem folyamatosan dumált!

Akármennyire benti kutyának gondolta magát Brenda, a szobatisztasággal akadt gondunk, de nem tudtuk eldönteni, hogy bosszúpisiket kaptunk tőle, vagy egyszerűen csak nincs hozzászokva ahhoz, hogy ezeket a dolgokat kint kell elvégezni.

Elkezdtük nevelgetni is, de nem volt rá sok időnk, mert ahogy arra számítani lehetett, gyorsan lecsaptak rá...Alig tíz napot töltött nálunk és már el is utazott. Pedig még egy kicsit dajkálgattam volna...

Néhány nappal később:

Azóta már tudjuk, hogy Brenda rendben megérkezett Németországba. Kicsit felforgatta az ottani ideiglenesei életét, mert az első órákat egy dohányzóasztal tetején töltötte. Aztán persze (gondolom nagy duzzogva) átvonult a kanapéra. Szóval minden rendben, Brenda új élete jó mederben halad :)

Norgi elutazott Németországba. Ami fantasztikus dolog, sőt. Neki ennél sokkal több: egy új élet kezdete.

A szívünk mélyén őszintén és nagyon örülünk annak, hogy kap egy új esélyt. Mégis hetek, hónapok óta gyötörnek bennünket a kétségek, hogy szabad-e megválnunk tőle. Odaadhatjuk-e bárkinek azok után, amin együtt keresztülmentünk az elmúlt hónapokban, lehet-e bárki jobb gazdája, szeretheti-e bárki őt jobban, mint mi. Tudom, hogy minden ideiglenes örökbefogadó átesik ezen. Mi is meginogtunk már néhányszor. Mégis azt kell, hogy írjam, ez most más. Borin kívül egyetlen kutyához sem kötődtem ennyire, annak ellenére, hogy mindegyikük a családunk részévé vált. Nem tudom, mi az oka, hogy Norgi más, talán az út, amit együtt megtettünk.

Nyolc hónappal ezelőtt Mersétől búcsúztunk, az is könnyes és nehéz volt. Éppen hogy elengedtük, már jött is az Újkutya. Emlékszem, este vettük át Tárnokon. Koszos volt, nagy bundájú, barátságtalan és már a hazafelé úton rátámadt Borira a kocsiban. Tudtuk, hogy a rendőrség kobozta el a korábbi gazdájától, de azt nem, hogy miért. Autóztunk hazafelé és nem értettük, hogy minek vettük ezt az egészet nyakunkba. Még a neve sem tetszett, Ráhel…ne már, egy kutyát nem hívnak így.

Aztán ahogy az lenni szokott, napokig csak aludt. Felébredve pedig rácsodálkozott mindenre. Hamar kiderült, hogy nagyon okos. A falka sorrendet gyorsan megtanulta és az új élmények hatására napról napra változott. Eleinte például nem tudott szaladni: egy helyben körbe-körbe ugrált, csetlett-botlott. Sokáig csak ülve aludt. Nem tudott játszani, minden közeledést támadásnak vélt. Ha rászóltunk, laposkúszásban közlekedett. Nem tudta, hogy a kicsi emberek a gyerekek, nem ismerte a különböző ételeket-ízeket, nem nagyon tudta, mi az a simogatás, mire jó a kanapé, mire „használható” a gazdi.

Nagyon jó tanuló volt, hetek alatt tökéletes vizsla lett belőle. (Még akkor is, ha valójában nem az.) Norvég vizsla, ami – mivel ez a fajta nem létezik - tiszteletbeli kategória. Mindenhez alkalmazkodott, belesimult a hétköznapokba. Minden nap meghatódtam a szabadságszeretetén. Még pórázon is imád sétálni! A lényeg, hogy mehessen. Ha pedig szabadon rohangálhat, olyanná válik, mint egy boldog kölyökkutya. Vigyorog és hempereg az udvaron. Repül a bringa mellett.

A kezdeti nehézségek ellenére nagyon megszerették egymást Borival. Sokszor együtt aludtak, hatalmasakat játszottak, és együtt jártak a tilosban. Másolták egymást - persze főleg a hülyeségeket -, de Norgi ennek köszönhetően például megkóstolta a zöldségeket, megszerette a dinnyét, Bori pedig elkezdett pacsizni. Norginak egyébként nem sok kihágása volt: egyszer megtört egy csomó diót a fekhelyén, kétszer kibontotta az elől hagyott szemeteszacskót és néha megevett egy-egy papírzsepit. Szóval igazán jó kutya.

A kora meghatározhatatlan. Nyolc hónappal ezelőtt tíz évesnek és halálos betegnek tartották, a teste állítólag tele volt daganatokkal. Mi úgy láttuk, hogy hétről hétre lett fiatalabb. Egy állatorvos (Balázs) – a korábbi szakvélemények ellenére – a saját vizsgálatai alapján vállalta, hogy megműti és végig azt mondta, nem valószínű, hogy ennyire beteg lenne. Az operáció órákig tartott, mi pedig már felkészültünk a legrosszabbra. Elmondhatatlan érzés volt megtudni, hogy van ugyan a hasán egy hatvan centis vágás, de minden esélye megvan arra, hogy egészséges kutya legyen az élete hátra lévő részében. Az egész, hetekig tartó procedúra alatt egyszer sírt fel, amikor a műtét után hazafelé a kocsiban rá akart feküdni a hasára. Egyébként is jellemző rá, hogy szó nélkül tűr mindent.

Norgi teste biztosan meggyógyult, és bármilyen banálisan hangzik, de remélem a lelke is. Akárhonnan jött, akármiket is élt át korábban, mindig (már a legelejétől) valamiféle nyugalom áradt belőle és rögtön levette az embert a lábáról, ahogy kitartóan nézett az óriási barna ló-szemeivel. Éppen az utóbbi hetekben kezdett felbátorodni, ahogy mi mondtuk otthon „arcosodni”: időnként már jelezte a saját akaratát, igényelte a külön figyelmet, bújt és bökdösött. Nagy kegyként néha itt-ott megnyalt minket. Fülelt az ajtóban és (Boritól lemásolt) ugrálással üdvözölte a hazaérkezést. Kialakultak saját szokásai is: mindig megköszönte a vacsit, és lefekvés után még beosont a hálóba egy utolsó simire. Ez már ma este hiányozni fog.

Sokan kérdezték, hogy ha ennyire szeretjük, akkor miért nem tartottuk meg. Erre egyetlenegy válaszunk van: mert akkor nem tudtunk volna más kutyákon segíteni. Bori mellett (mellé) pedig legfeljebb még egy kutya fér el, több nem. Mérlegeltünk mindent, de ebben a helyzetben nincs jó döntés.

Jó utat, Ló Szerafina.

Júliusban néhány napra elutaztunk Borival. Norgicseket nem vittük magunkkal, mert nagyon rosszul bírja a hőséget, és a melegben túrázásnak sem akartuk kitenni. Szerencsére egy másik ideiglenes befogadónál hűsölhette végig azt az öt napot!

Nem bonyolítottuk túl a nyaralást, mert csak néhány napunk volt. Mindenképpen a tengerpartra akartunk menni, ezért megcéloztuk a lehető legközelebbi tengeri kijáratot, és öt óra alatt ott is voltunk Crikvenicában. Fontos szempont volt a választásnál, hogy legyen kijelölt kutyás strand, mert nem akartunk senkivel összetűzésbe kerülni Bori miatt, aki imádja a vizet (erről majd később).

Helyes kutyabarát apartmanunk volt, a tulajdonos kutyája békés, aranyos jószág, hamar összebarátkoztak Borival. Amikor első este körülnéztünk Crikvenicán, rögtön láttuk, hogy nem indokolatlanul jelölték ki a kutyás strandot, hiszen szinte mindenhol kint volt a tiltó tábla...Tudomásul vettük a dolgot, főleg, hogy eleve nem akartunk mindenáron a település strandján maradni. Másnap leteszteltük a kijelölt kutyás strandot, amivel - azon kívül, hogy kevés az árnyék - tulajdonképpen semmi baj nincs.

Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy inkább keresünk eldugottabb partokat, ahol nem gond a kutya és mi is kicsit fellélegezhetünk (kifejezetten utáljuk a zsúfoltságot). Jadranovo mellett találtunk egy földnyelvet, ahol lett egy saját ki öblünk :) Lemásztunk, lecuccoltunk és kiderült.... hogy Bori nem akar bemenni a tengerbe. Az ÉN BORIM! Aki a 2 évvel ezelőtti nyaraláson még napi 6 órákat a tengerben töltött. Nem érettük. Hisztizett a kavicsok miatt és az istennek sem akart bemenni a vízbe. Nem tudtunk mást kitalálni, kapott feladatot...akkor még nem sejtettük, hogy ennek hosszú távú következményei lesznek...de legalább elkezdett újra úszni a tengerben...

Mivel se labda, se bot nem volt a környéken, így aztán beáldoztuk T. búvárpipáját. Bori egyszerűen imádta. A következő négy napban nem lehetett elvenni tőle. Sőt...még itthon, az udvarban sem...

Szerencsére a nyaralás többi része zökkenőmentesen zajlott. Két nap után már a kavics sem zavarta ;)

A fürdéssel kezdődött. Már eleve nem akarta, ezért többször be is menekült a lakásba. Pedig fürdeni néha kell, pláne, ha ilyen forróság van és ha valakinek (Norgi) ennyire hullik a szőre. Nem volt más választásunk, elkaptuk, lemostuk, aztán elengedtük. Ezután megrázta magát egyszer, kétszer, háromszor, majd a legnagyobb döbbenetünkre óriási fetrengésbe kezdett a - sajnos csak részben füves - kertben. Csak álltunk és néztük. Percekig tartott, Norgi egyre koszosabb és ezzel együtt egyre elégedettebb lett. Láttam rajta, komolyan :)

Újabb fürdetés, újabb Norgi-hiszti. Másodszorra már szemfülesebbek voltunk, szépen pórázon sétálgattunk vele, amíg száradt. Mert sétálni szinte mindennél jobban szeret...

Hiszti szempontból Bori sem maradt alul Norgival szemben. Úszni imád, zuhanyozni utál. Örülök, hogy most egy ideig nem kell őket csutakolni :D

Egy boldogságos örökbefogadás története, ami megmelengeti az ember szívét.

Az egész egy ismerősöm telefonjával kezdődött. Azért hívott, mert egy barátnője (Bori) szeretett volna egy kölyökvizslát, de voltak aggályai egyebek mellett az aktivitással kapcsolatban. Arra kért, hogy adjak tanácsot. Adtam :) Vásárolt kölyökvizslából Alíz, a 3 éves vizslalány lett, aki szerencsére nem menhelyről, de egy olyan családtól került Borihoz, ahol már nem tudták tovább vállalni a kutyát.

Én pedig boldog vagyok, hogy egy újabb vizsla van jó helyen és kicsit el is érzékenyültem Bori levelén.

"Nagyon köszönöm a sok jó tanácsot, te indítottál el az örökbefogadás felé. És milyen igazad volt. Alíz egy hihetetlenül okos, képzett kutyus, imádnivaló 3 éves (ahogy te is ajánlottad), amit egy szerető, gondos családból hoztam el, nagyon sokat foglalkoztak vele, ezt nagyon tudom értékelni, mert nagyon szófogadó, engedély nélkül se ételhez, se máshoz nem nyúl. Ma voltam először a népligeti kutyaiskolában, Alíz már tud egy csomó dolgot, de én jól kifáradtam :) ) Köszönöm még egyszer Neked, az első lépés te voltál a vizsla-projektben."

Én köszönöm :)

Norgi varrata sajnos csomósodik. T. vette észre kb. egy héttel a műtét után, hogy kisebb csomók vannak a hasán, végig a varrat mentén. Szombat reggel már vittem is a Balázshoz a kutyát. Elmagyarázta, hogy a gömbösödés alapvetően nem gond, de azért felnyitotta mindegyiket. Mivel újra rá akart nézni Norgira, ma is nála jártunk. Mostanra az eb újabb csomókat produkált, ezeket újra fel kellett nyitni. Minden a szokott forgatókönyv szerint zajlott: meg sem nyikkant...Néha kicsi csúnyán nézett a Balázsra, de ennyi, végig nyugodtan feküdt. Elképesztő, hogyan tűri a fájdalmat.


Norgi nagyjából két liter vizet megiszik egy nap, ami a Balázs szerint sok, ezért laborvizsgálatok is lesznek. Hazafelé beugrottunk a mintákkal a laborba, remélem gyorsan lesznek eredmények. Addig gyógyszert és bélflóra megóvó szert kell adnunk neki - nem ezért, hanem a csomók miatt.
A hasára krémet kell kenni, ami nem egyszerű....hiába a Ő Legcukibb Cuki, hanyatt fektetni szinte lehetetlen. A kanapén kívül (ahol bármit lehet vele csinálni) egy módszer működik: ha - a lábamat teljesen összenyomorgatva - az ölembe fekszik. Ezt is inkább csak eltűri, de a varrat kenegetését sehogy sem szereti,amit egyébként mélységesen megértek.

Norgi mindent tűr: Ubi piszkálódásait, az én szeretetrohamaimat, T. fegyelmezését, a varratszedést, a hangyák rohamát, amikor az udvaron a hangyabolyra fekszik, a gyerekek rohamát. Tényleg mindent. Ugyanígy viselte ezt az egész műtétet. Nem kellett rá tölcsér, mert nem vagy alig piszkálta a sebét, elég volt rászólni, hogy ezt ne tegye. Tulajdonképpen egy kilengése volt - ami éppen a varratszedés napjára esett - amikor egyszer lendületesebben megvakarta a hasát. Az állatorvos (Balázs) is azt mondta - pedig ő nem elfogult, mint én -, hogy Norgi szuperkutya és a seb szépen gyógyul. Még kenegetni kell, de tényleg.
Pünkösdkor barátokkal Erdőfűre utaztunk. Ez a terület a Duna-Dráva Nemzeti Park bédai részén található. A falu végén ott a Duna és Horvátország. A környék tele van holtágakkal, homokpadokkal a Dunán, és bicikliutakkal. A szállásadónknak is van három kutyája, így egy kicsit aggódtam Norgi frissen begyógyult sebe miatt, de összességében minden rendben volt. Mindenesetre Norgit egyáltalán nem zavarta a dolog, játszott a háziakkal - gyerekekkel is, kutyákkal is. Továbbra sem úszik, de most minden eddiginél beljebb merészkedett, már a térdeit csapkodták a hullámok :) Már-már majdnem bement Bori után, de aztán mégsem. Fura a viszonya a természetes vizekkel, most harapni próbálta a Dunát. A parton végre kedvére rohangálhatott és fetrenghetett a fűben, mind a kettőt imádja csinálni!

Egy műtét soha nem jön jókor. Lehet egy ideig halogatni, tologatni, megvárni a tüzelést, kivárni az azt követő három hetet, keresni a legalkalmasabb időpontot, de egy idő elfogynak a kibúvók és muszáj elvinni az orvosi rendelőbe a kutyát.

Norgi műtétjét többszöri konzultáció előzte meg, az volt a fő kérdés, hogy az ivartalanítás mellett hozzányúljanak-e a daganatokhoz is. Ezekről ugyanis nem lehetett tudni, hogy rosszindulatúak-e. A műtét hétfő este hat körül kezdődött, előzetesen annyit tudtunk, hogy kb. két óra múlva mehetünk is érte, de majd telefonálnak, hogy mikor induljunk. Nagyjából kilencig bírtuk, utána odamentünk a rendelőhöz. Jobb volt ott várni (50 méterre a kutyától), még akkor is, ha nem mentünk be, mint otthon izgulni. Amikor a negyedik óra elkezdődött, akkor már felkészültünk a legrosszabbra. Nem bírtam tovább és bekopogtam. Az asszisztens lány nagyon kedves volt, de elég szigorú: újra elmondta, hogy majd szólnak, minden rendben zajlik. Utólag megbeszéltük, hogy egyikünk sem hitt neki: mit lehet csinálni a műtőben négy órán keresztül, ha minden OK??!!

Természetesen igazat mondott. A műtét este fél 11-kor ért véget, és abban a pillanatban szóltak nekünk. Ott voltunk, amikor elkezdett magához térni. A hosszú altatás miatt szegény nagyon kihűlt és remegett. Betakargattuk, simogattuk, próbáltuk megnyugtatni. A hasán nagyjából hatvan centis vágás van, az ivartalanítás mellett kivették a legnagyobb emlődaganatot és az egyik oldalon eltávolították a tejlécet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összes cicijét leszedték.

A látvány sokkoló volt, pedig azért nagyjából tudtuk, hogy mire készüljünk. Az állatorvos, Dr, Czuppon Balázs fantasztikus volt!!! Gyönyörűen varrta össze Norgit, és mindent elmagyarázott, az összes kérdésünkre türelmesen válaszolt a nehéz műtét után is.

Miután Norgi úgy-ahogy magához tért, hazavittük. Azt sem tudtuk, hogyan nyúljunk hozzá. Hiába kapott fájdalomcsillapítót, nem feküdt le, ülve próbált aludni. Néha eldőlt, aminek fájdalmas nyüszítés volt az eredménye, utána újból felült. Az szívem szakadt meg, hogy ezt végig kell néznem. T. nem is tudott aludni, őrizte a kutyát. Fél háromkor felkeltett, hogy Norgi vérzik. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Kicsomagoltuk a kötésből, és akkor láttuk, hogy nem is kicsit vérzik. Teljesen tanácstalanok voltunk, végül - mivel nem tudtunk mit csinálni - felhívtuk a Balázst. Meg kell ismételnem, hogy mennyire jófej! Nem haragudott, elmondta, hogy mit csináljunk, és kora reggel telefonált, hogy minden rendben van-e.

Az éjszakai horror után szerencsére jobbra fordultak a dolgok. Balázs a műtét utáni napon ellenőrizte a varratokat, és minden rendben volt. Aznap Norgi már lefeküdt, jó étvággyal evett, délután már játszani akart. Egy panaszszava nincs, zokszó nélkül hagyja kenegetni a sebét, nem tiltakozik a kötözés ellen. Nem tudom, min mehetett keresztül, de hihetetlen, hogy milyen nyugodtan tűr mindent. Láthatóan gyorsan regenerálódik is: ma van a harmadik nap és - a hegesedő sebét kivéve - olyan, mint amilyen szokott lenni. Titkon reménykedtünk benne, de mostanra már biztos: a daganat nem volt rosszindulatú, vagyis NORGI NEM RÁKOS :)

Bori imád úszni, így kánikulában nem kérdés, megyünk a vízpartra. A bevált hely Csepelen van, normális part, nem hirtelen mélyül, sok a kutyás. Úgy gondoltuk, ideje kideríteni, hogy Norgi csak a zuhanyból jövő vizet viseli rosszul vagy mindenféle vízzel így van. Mondjuk az sem biztos, hogy látott már bármilyen vízpartot...
Bori már akkor szűkölni szokott, amikor bármilyen vizet megközelítünk (énekel a Dunának is, ha megyünk kocsival a rakparton), most sem volt ez másként. Érkezés után repült a Dunába, ha rajta múlik, szerintem órákig ki sem jött volna. Norgi kivételesen nem utánozta le Borit, pedig többnyire előbb-utóbb ugyanazt csinálja (például mindent megeszik, amit Bori is, egyébként meg kiköpi :). Kicsit megmancsozta a vizet, ivott belőle, de ennyi. Nem erőltettük. Egyébként is sokkal jobban érdekelte egy óriás vizslafiú...

Tavasszal (sőt már télen is) képes vagyok hetekig foglalkozni azzal, hogy hová megyünk nyaralni. Ez mindig gond, mert egyszerre kell teljesülnie T. elvárásainak (ne legyen túl sok ember, vízpart), nekem (homokos part) és a kutyáknak (tudjanak úszni). Erről már tavaly is írtam, a helyzet nem sokat változott.

Próbálkoztunk már önálló házzal, apartmannal, kis szállodával, kempinggel. Horvátországban szerintem alapvetően jól állnak a kutyákhoz (az emberek is), és úgy tudom, nem olyan szigorúak a szabályok, mint nálunk. Kedves emlék, hogy két évvel ezelőtt a tengerparton egy kislány vizslicának becézgette Borit, ami teljesen rajta is ragadt :)  Ha Horvátországot választjuk, akkor két lehetőségünk van: kutyás apartman vagy kemping. Az előbbire egy barátnőm javasolt megoldást, az utóbbinál marad a keresgélés. Néhány évvel ezelőtt, igaz csak Borival, vagyis egy kutyával jól éreztük magunkat a Camp Ujcában, Senjben, de régóta nem voltunk ott és az egyik indexes fórumon olvastam nem túl pozitív tapasztalatokat is róluk.

Cresen a Slatina kempingben kialakítottak egy külön területet kutyásoknak. A pilot projektben részt vett Ekard Lind professzor, akinek a könyve (Játszva motiváljuk a kutyánkat) Magyarországon is kapható. A kempingben minden eb azonosítót kap és a kutyás területen teljesen legálisan úszhatnak a tengerben a gazdáikkal együtt. Ez azért jól hangzik :)

Alan Rogers minden évben frissített listát tartalmazó tematikus könyveket ad ki Európa legjobb kempingjeiről. Van többek közt gyerekes, természeti, sportos, horgász, golfos és kutyás válogatás. Utóbbi a honlapon is megtalálható, de biztos, ami biztos, megvettem a könyvet (jobb lapozgatni...). Természetesen van benne vizsla, ahogy a fotón is látszik :) Örömmel fedeztem fel, hogy a 2012-es válogatásban egy magyar hely, a révfülöpi Napfény kemping is szerepel. Az nem derül ki a leírásból, hogy a mennyire kerülhet közel az eb a Balatonhoz (szerintem a magyar szabályozás miatt semennyire), de azért jó, hogy benne vagyunk. A válogatás egyébként négy osztrák, három horvát, nyolc olasz, három szlovén és két cseh kempinget is ajánl, csak hogy a legközelebbieket említsem. Alan Rogers szerint Európában a franciák a leginkább kutyabarátok, mert onnan több mint harminc kempinget beválogatott a könyvbe (persze lehet, hogy ez azért van így, mert ő szereti az országot és folyton oda megy nyaralni :).

Az első képen már a végeredmény látható. Norgi tiszta ruhában, vagyis nyakörvben (természetesen The Critter Casual :).

Norgi nem szeret fürdeni. Amikor hozzánk került, akkor még tél volt, ezért a fürdőszobában próbálkoztunk azzal, hogy lemossuk róla az előző életét. Ketten fogtuk le, de így is nagy küzdelem volt. A fejét nem is vizeztük be, nem akartuk (még ennél is) jobban sokkolni. Mivel azóta nem fürdött, itt volt az ideje annak, hogy egy kicsit kevésbé legyen koszos. Ráadásul folyamatosan vedlik, ebből a szempontból is fontos volt a fürdetés.

Most a kertben zajlott a művelet, kb. 30 C fokban, bízva abban, hogy Norgi alig várja majd a hideg vizet. Ehhez képest már becserkészni sem volt egyszerű, mert okos kutya, pontosan tudta, hogy valami olyasmi miatt akarjuk a kert végébe csalogatni, amit ő nagyon nem szeretne. Aztán persze beadta a derekát, és alaposan lecsutakoltam. Muszáj volt a két lábam közé szorítani, mert az első vízcseppek után menekülni akart. Úgy látszik, mindegy mennyire van kánikula...

Miközben T. fotózott, én meg fürdettem nem volt egyszerű Norgi minden kitörési kísérletét hárítani, de végül sikerült. Leginkább azon izgultam, hogy a kemény munka után ne fetrengjen bele azonnal a földbe, néhány testcsellel ezt is megoldottuk :) A végeredmény fent látható. Puha és jószagú lett.

Norgi újabban diót tör. Nem nagy mennyiségben, de rendszeresen. Eddig 2 hét alatt kétszer. Arról a kutyáról beszélek, akiről az elmúlt hónapokban a következőket írtam: "buddha", "tündér", "a békésebb állat" stb.

Április 10. Az egész egy teljesen normális hétköznapon kezdődött. Minden úgy zajlott, mint egyébként, kivéve a diótörést. Mire hazaértünk, Norgi ágya tele volt a feltört dióval (meg némi széttépett papírzsebkendővel).

Április 14. Amatőr módon elől hagytuk a szemeteszacskót, Norgi széttépte. Beterítette a tartalmával az előszobát, a konyhát és a nappalit. Konklúzió: a kuka érdekesebb a diónál (legalábbis átmenetileg).

Április 18. A Diótörő visszatért. Az első eset óta a kosárnyi diót a fürdőben helyeztük el (egylégterű lakás hátrányai), de ma nyitva felejtettük az ajtaját, amikor elmentünk itthonról. Újabb amatőr dolog a részünkről, igaz, közben Norgi már elaltatta az éberségünket, mert napok óta jól viselkedett. Mire hazaértünk, egy csomó diót kihordott a fürdőből (vajon egyesével, vagy hogyan??) és elhelyezte az ágyában, majd megtörte mindet. Ismét megspékelve papírzsepivel (desszert?).

Arra gondolunk, hogy talán attól zakkant meg egy kicsit, hogy egy hétre máshová vittük, amíg külföldön voltunk (persze lehet az is, hogy azért mert visszahoztuk onnan....). Mostanában kezdte azt is, hogy időnként sír a T. után. A külvilágról (rólam) megfeledkezve szívszaggatóan. Remélem, ez hamar elmúlik, és a Norgi újra biztonságban érzi magát nálunk.

Ez a szemrehányó fej várt minket itthon, miután elutaztunk egy hétre nélküle (Ubi). Pontosabban nélkülük, mert Norgit sem vittük magunkkal (átszállásos repülés), de neki nem volt szemrehányó feje. Igaz, semmilyen feje nem volt, mert nem is nagyon akart megismerni minket, amikor érte mentünk Marikáékhoz Százhalombattára. Ő is ideiglenes befogadó és Norginak - ahogyan az alábbi kollázs is bizonyítja - arany élete volt náluk, igazi rekreációs nyaraláson vett részt.

Némi szólongatás után Norgiban szerencsére felrémlett valami, mert hajlandó volt odajönni hozzánk és azonosítani minket, mint szállásadó gazdáit, így haza tudtuk hozni.

Ubi eközben a szüleimnél üdült Pécsen. Neki sem volt túl rossz dolga, anyukám lelkiismeretesen labdázott vele minden nap és a nappali egyik kanapéján aludt. (Sosem felejtem el, hogy amikor az egyik hasonló utunk után átvettük Ubit anyuéktól az M6-os autópályán egy benzinkútnál, a galád elkezdett szaladni a szüleim távolodó kocsija után...)

Szóval szerencsére mostanra visszagyűjtöttük az ebeket és az egész család együtt sütkérezhetett a kertben ebben a szép tavaszi időben :)

Dalma barátnőm megkért minket arra, hogy egy hétvégére vigyázzunk a kutyájára. Bodza is mentett vizsla, most már jópár éve nála van. Igazi rosszcsontnak harangozta be előrevetítve, hogy előfordulhat bepisilős büntetés, amiért nálunk hagyja.

Korábban is találkoztunk már Bodzával, de arra nem lehetett építeni, hogy emlékezni fog ránk. Úgy emlékeztem, hogy annak idején Bori hiába nyüstölte, hogy játsszon vele, Bodza nem nagyon akart.

Sok kutya járt már nálunk hosszabb-rövidebb időre, legfeljebb azért aggódtam egy kicsit (nem komolyan), hogy Norgi hogyan reagál majd az újabb szukára. Borinál - az elmúlt hónapok gyakorlásának eredményeként - már betartja a falka-sorrendet, de mit kezd Bodzával? Ráadásul Bori tüzel is, szóval izgalmas hétvégére számítottam :)

Ehhez képest mindent szuperül ment! Bodza az érkezése után azonnal játszott egy nagyot Norgival az udvaron. Volt egy kis erőfitogtatás, de Dalma ezt azonnal rendezte. Bodza eleinte fancsali pofával üldögélt az otthonról hozott barbie-ágyában, de aztán teljesen jól bekapcsolódott a hétvégénkbe.

T. kint dolgozott a kertben néhány órát, ami kifejezetten tetszett neki: jött-ment, szagolgatott, napozott. A lakásban sem volt semmi gond, egyáltalán nem volt büntetőpisi. Helyette sok bújás a pótgazdikhoz, amivel engem abszolút le lehet venni a lábamról, pláne ha ennyire puha szőre van valakinek :)  A kanapé akkor sem érdekelte, amikor a többiek feljöhettek, viszont kunyerálásban túltett a másik kettőn, ha bármi zörögni kezdett a konyhában, azonnal patakokban folyt a nyála, mint egy dognak.

Az éjszakát végigaludta, de utóbbi kiderült, hogy ez részben a bőséges vacsorának volt köszönhető. Dalma ugyanis nem mondta, hogy Bodza (a mi két kutyánkkal ellentétben) kétszer eszik egy nap. Így aztán aznap összességében a napi adagjánál lényegesen többet kapott (Dalma dobozkában hozott neki házikosztot...).

Vasárnap este jött érte a gazdi, volt táncolás, éneklés, ahogy ez egy vizslától elvárható :) Megbeszéltük, hogy jöhet bármikor máskor is!

Amikor elkezdtem a blogot írni, elsősorban az volt a célom, hogy a mindennapjaink és a benne (velünk) élő kutyák bemutatásával másoknak is kedvet csináljak a "pótgazdisághoz". Nem tudom, hogy ez mennyire sikerült, de remélem, hogy az ideiglenes befogadók köre ettől függetlenül is folyamatosan bővül. Nagy szükség van mindenkire, aki akár csak néhány napra/hétre/hónapra be tud fogadni egy kutyát.  Nemcsak azért, mert az eb addig nem menhelyen van, hanem azért mert sok esetben csak így marad életben. Az ideiglenes befogadók esélyt adhatnak a hányattatott sorsú kutyáknak arra, hogy új gazdához és normális körülmények közé kerülhessenek. Nem akarok semmi pátoszosat írni, aki átélte már, hogy egy védence révbe ért, tudja, hogy ez milyen érzés.

Van néhány blog, amit azért ajánlok szívesen olvasásra, mert igazi kutyaszerető emberek, családok írják és az ő mindennapjaikat és éppúgy meghatározzák az ebek, mint a miénket.

http://anna-zara.blogspot.com/

http://zsivla.blog.hu/

http://mangolucus.blogspot.com/

http://miaeskleo.blog.hu/

http://www.egyszajkosarasnaploja.blogspot.com

http://gyurmacsek.freeblog.hu/

http://fogadjorokbe.freeblog.hu/

http://drotvizsla.wordpress.com/

Természetesen ezeken kívül is biztosan vannak jó kutyás blogok, igyekszem majd felderíteni azokat is :)

Norgi élete első Vizslatúráján járt a múlt héten. Sajna nélkülem, mert vasárnap dolgoznom kellett. Szerencsére T. fel tudott kelni reggel és mind a két ebet elvitte a csobánkai kirándulásra. A Norvégról ismét bebizonyosodott, hogy imád mozogni. Most már bizton állíthatjuk azt is, hogy nem antiszociális, mert egy csomót bandázott a többi kutyával.


 

A túrán nagyon szép kora tavaszi időben nagyjából 5-6 kilométert gyalogoltak. Norgi és Bori ennek a másfélszeresét biztosan megtette. T. engedte, hogy póráz nélkül menjen, tökéletesen hallgatott rá, és a Norvég fél szemmel mindig nézte, hogy ne távolodjon el túlságosan tőle. A túrán egyébként egy igazi celebritással, Nünüke királylánnyal is találkoztak a csajok :) Fotót is mellékelek, amin látszik, hogy mind a kettő királylányi kegyben részesülhetett, szájon-, illetve fülön lettek csókolva...(Borinak sajna csak a fél feje látszik, de Norgi tökéletesen felismerhető a képen.)


 

A túra után T. a Hajógyári szigeten tartott nekik egy kis levezetést, ott is rohangáltak még majdnem fél órát. Norgi pózolt néhányat a fényképezőnek, aztán hazajöttek, és lényegében (a vacsora elfogyasztásán kívül) másnap reggelig aludt mind a kettő :)

Nagyon megrendített Rozina halála. Eddig nem akartam/tudtam Norgi betegségéről írni, de úgy érzem, hogy eljött az alkalom erre is. Amikor a Norvég hozzánk került, akkor már lehetett tudni, hogy nem egészséges. Az előtörténetet ismerve ezen talán nem is lepődtünk meg. Hogyan is lehetne (fizikailag) teljesen egészséges egy kutya, akit annyira rossz körülmények között tartottak éveken át, hogy teljesen elkoptak az alsó fogsora első fogai, láncra kötve végignézte, ahogy éhen pusztulnak a kölykei, és még számtalan borzalom megtörtént vele, mielőtt a rendőrség elkobozta. Szóval sejtettük, hogy beteg.

Az ivartalanításkor derült ki, hogy a helyzet valószínűleg rosszabb az első feltételezéseknél, szinte minden emlőjében van daganat és a nyaki nyirokcsomóin is komoly duzzanatok vannak. A műtétet a doktornő nem végezte el, mert szerinte Norgi nem élte volna túl. Vizsgálatok következtek: először a sugárterápiás intézetben végeztek szcintigráfiás elemzést, amihez el kellett kábítani szegényt és békapózba rendezni. Ez a szerkezet megmutatja a szervezet elváltozásait, de arra nem tud választ adni, hogy ezek rosszindulatúak-e vagy sem. A szakvélemény szerint az emlők mellett a nyirokcsomókon és tüdőlebenyen is daganatok vannak.  Az orvos azt mondta, legfeljebb egy éve van hátra.

Mi ezt egyszerűen nem akartuk elhinni. Nemcsak azért, mert a sorstól – tisztában vagyok vele, hogy ez milyen hülye megfogalmazás – nem fair, hogy ennyi év szenvedéshez viszonyítva ilyen rövid időre kaphat egy jobb és boldogabb életet, hanem azért sem, mert napról-napra, hétről-hétre erősebb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb kutyává válik. A szocializációs változásokról már írtam, de látszanak más változások is, például a raktározásra beállt anyagcseréje újra működik és felszedett jópár kilót is.

A szcintigráfia után megnézte egy állatorvos is. A Felicavetben megröntgenezték és ultrahang vizsgálaton is átesett.  Az orvos viszont a leletek alapján korántsem látta annyira rossznak a helyzetet. Szerinte a daganatok egy része simán lehet jóindulatú is, és nem egyértelmű, hogy valóban áttétekről van szó. Abban maradtunk, hogy tovább erősítjük-hizlaljuk a Norvégot, és két hónap múlva az ivartalanítás keretében megszabadítják a legnagyobb emlődaganatától. Lassan letelik ez az idő, döntést kell hozni a műtétről. Mi továbbra is optimisták vagyunk, hiszünk benne, hogy Norginak még sok éve van hátra, hogy jár neki egy jobb élet, egy jó gazda, egy szerető család, egy saját kanapé.

Norgi új ágyat kapott. Valójában nem új, csak előszedtük a kamrából, de neki az. Funkcióját tekintve autós ágy, jó nagy és puha a szélein. Amikor megérkezett a Norvég, akkor még kosara volt (az is jó nagy), de egyszerűen nem volt hajlandó belefeküdni, ezért ideiglenesen kapott egy régi paplant, de ez nem volt túl ideális megoldás. Mostanra már otthonosan érzi magát nálunk, amit az is bizonyít, hogy abban a pillanatban, amikor elhagyjuk a lakást, ő fürgén (!) felpattan a kanapéra. Leszidjuk, amikor hazaérünk, tudja is, hogy rosszat csinált, de másnap ugyanez a forgatókönyv. Szóval arra gondoltunk, hogy talán nem elég kényelmes neki az a régi paplan, ezért beüzemeltük neki az új ágyat. 

Természetesen Borinak is nagyon tetszik Norgi ágya. Mégiscsak felháborító, hogy nem ő kapott újat - ugyebár. A történteket úgy torolja meg, hogy folyton odafekszik ő is a Norvég ágyára, akiről tudja, hogy ezt nem nagyon szereti. Ilyenkor aztán mind a kettő összekucorodik, mint két kis briós. Nehogy egymáshoz érjenek.
Ez a hozzáállás csak a kanapén változik: ha feljöhetnek, akkor az mindent felülír, és ilyenkor még összebújni is hajlandóak :)