Ma annyira szép idő volt, igazi tavasz, hogy nekiálltam a folyton halasztgatott metszésnek a kertben.
Bori nem nagy kertrajongó (a szabad teret jobban szereti), de megszokta már, hogy időnként ki kell menni a teraszajtón és téblábolni a gazdi körül.
Vilma utál minden olyan pillanatot, amit a lakáson kívül kell töltenie. Szó szerint ki kell lökdösni az esti pisire. Éppen annyi ideig van a szabadban, ameddig muszáj. Múltkor még sírt is, mert Bori kicsit lassabban végezte el a dolgát...
Szóval, ma délután a 15 fokban sem volt más a helyzet. El kellett kívülről torlaszolnom a teraszajtót, hogy Vilma ne tudjon visszamenni. Sokat nem értem el a dologgal, mert a drága eb mártírarccal üldögélt 40 percet a teraszon. Még véletlenül sem a füvön, közel hozzánk. Nem érdekelték a virágok, a fák, a jó levegő, kizárólag az, hogy visszajusson az ő kis fészkébe :)
A kanapéhoz is hasonlóan viszonyul és a sajátjaként kezeli. Ha néhány napig nem engedjük fel, akkor elfeledkezik róla, de amint megkönyörülünk rajta, onnantól kezdve egyszerűen nem hajlandó lemenni róla. Ha lehetne, ott is enne. Nem egyszerű, na. De ettől függetlenül is szeretjük Vilmát :)