Nem így terveztük, de így alakult. Két vizsla, egy tacsi. Ebből egy a miénk (Bori), kettő átmenetileg él nálunk, Merse és Panni. A tacskólány ma érkezett. Ennél a létszámnál egészen biztosan megállunk, még akkor is, ha mindegyik eb törpe :)
Pannit nagyon jól fogadták a többiek, szegénykét minden irányból böködték, puszilgatták, nyalogatták. Borira most már rá sem ismerek, Merse után Pannit is azonnal kutyaszámba vette.
Sőt, mindenki együtt bandázott a kertben. Én meg csak ámulok. Lehet, hogy az eddig antiszociálisnak (vagy inkább tartózkodóan közönyösnek) tartott kutyámnak valójában az volt a baja az ideiglenes bentlakókkal, hogy nagyobbak voltak nála??
Bori és Merse tegnap is és ma is hatalmasakat játszottak a kertben. Ilyen gyors nyitást félős kutyától én még nem láttam. Néhány napja Merse még a simogató kéztől is a padlóba lapult, mostanra viszont már olyan, mintha mindig itt élt volna. Minket lényegében üldöz a szeretetével, Borival pedig folytonos interakcióban van. De jó is ezt átélni!!
A lakásban is teljes a béke. Mindegyiküknek van egy kosara, de ma is azt vettem észre, hogy félig átlógnak egymáshoz. Édesek, na. 
Csak maradjon is meg ez a kis idill.
Annyi aggályom azért van, hogy a legkisebben már a mai, első napon is látszott, hogy határozottságban nincs hiány. Nem lepődnék meg, ha hamarosan ő próbálná meg rendbe rakni a nagyobbakat.
Emlékszem, T. azt mesélte, amikor belezúgott Panniba (mert a tacsi az ő szerzeménye), hogy milyen kis félénk, remegős, bátortalan kutya. Szerintem jól átverte a törpe...
