Túl vagyunk az ünnepeken, ami sok evéssel, pihenéssel és némi utazással telt leginkább.
A szentestét T. anyukájánál töltöttük, idén először vittük hozzá a mind a két kutyát. Szerencsére csak egy hosszú délután volt, mert Todi nem igazán viselte jól, hogy korlátozva van a frissen felújított lakás felderítésében és távoltartjuk a jelentős méretű feldíszített karácsonyfától. Muszáj volt egy - eredetileg gyerekenek kitalált - térelválasztóval szeparálni, mert mindig izgatott lesz az új helyeken, ráadásul rettentően szerelmes T.-be, ami a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy követi mindenhová. Mivel most ezt nem tehette meg, egész elképesztő hangokat adott ki magából :) Felháborodott pofával demonstrált egész délután :)
Másnap elutaztunk Pécsre az én szüleimhez. Gyerekkoromban soha nem engedték, hogy kutyám legyen, de azóta már megedzőtek, legtöbbször Borira is ők vigyáznak, ha valamiért nem tudjuk magunkkal vinni valahová. Náluk nincs szeparálás (a karácsonyfa nem a földön áll), mindenki szabadon garázdálkodhat. Mivel azonban ott is volt némi felújítás, lett egy tiltott terület: az új kanapéra már nem mehetnek fel a kutyák. Ezt inkább Borinak volt nehéz elfogadni, Todit nem annyira izgatta a dolog. Ott is többször álldogált a függönyben :)
Karácsonykor az is eszembe jutott, hogy amikor mi ideiglenes befogadókká váltunk, akkor a szüleink és közeli barátaink is azok lettek, akaratlanul is. Elfogadták és hozzászoktak, hogy általában nem egy, hanem két vizslával jelenünk meg a családi- vagy baráti összejöveteleken. Amikor eljönnek hozzánk, ezt annak tudatában teszik, hogy néhány ölelést vagy vizslapuszit biztosan nem úsznak meg. A gyerekeik sem. Megszokták, hogy Bori csorgó nyállal kaját kuncsorog, az aktuális Ideiglenes pedig mindig tartogat meglepetéseket.Todi például mindenkinek szétmancsozza a harisnyáját.
Szóval az ünnepen, amikor mindezeken elgondolkodtam, magamban megköszöntem nekik, hogy szeretnek minket és velünk együtt szeretik a kutyáinkat is...