Pótgazdiság

Sabine újabb képeket tett fel Zuzmóról a fb oldalára, amikből kiderül, hogy az eb szuperül érzi magát nála. Még mindig nem tudom, maradhat-e ott véglesen, de nagyon jó lenne.

Panni (akinek Barbi lett az új neve) vasárnap este a végleges gazdáihoz került. Erzsi már írt emailt és küldött képeket a "mikrovizsla" első napjairól.

"Barbi jól van, jó kislány. Tegnap a jó időben egész nap kint voltunk a Városligetben, de Barbi leginkább mellettem feküdt a pléden, nem igazán  bírtam játékra csábítani. Ma hál’ Istenek már hajlandó volt velünk több mint egy órát sétálni. Gondolom a korábbi életében nem igen vitték sétálni.  Egyébként képes  több órát az  ölemben aludva tölteni, miközben én csináltam az adóbevallást. Idáig ma a sétával együtt 5ször voltunk lent vele/ persze az eü. séta nekünk sem árt/,  egyszer lent pisilt és kakilt, egyszer pedig a lakásban. Ez már  nem rossz arány."

Főleg ahhoz képest nem rossz arány, hogy amikor megérkezett, majd a következő napon is kizárólag az egyik szobában lévő szőnyeg meghatározott pontjára volt hajlnadó pisilni...

Panni egyébként mindenkinek hiányzik, T.-vel együtt Bori és Merse is kicsit levert vasárnap óta, mert hiányos lett a falka. Az az igazság, hogy a szívünkhöz nőtt ez a kis akaratos jószág.

Vasárnap még a kertben sütkérezett a cuki csíkos rucijában, és egész nap álmosan tolta elénk símogatásra a hasát :)

Az igazi nagycsaládos (nagyfalkás) lét hátránya, hogy nem nagyon van időm írni amióta három ebbel élünk együtt. De lényegében ez az egyetlen hátránya :) Nyugodtan mondhatom, hogy eddig még nem volt soha ilyen jó kis csapatunk. A kutyák elválaszthatatlanok, órákig gyűrik egymást a kertben, utána pedig rendszeresen együtt alszanak.

A szeretetüket véget nem érő csókokkal fejezik ki, jut belőle rajtuk kívül a virágoknak, a bútoroknak, a száradó ruháknak, a lépcsőnek meg sok minden egyéb mellett nekünk is.

Alapvetően Mersének van ekkora szíve (nyelve), és természetesen azt gondolja, hogy úgyis mindent meg fogunk bocsátani neki emiatt. Ebben azért olyan nagyon nem téved...

A lényeg, hogy a kutyák kiegyensúlyozottak és így nagyon könnyűek és boldogságosak velük a mindennapok. Sajna az idillnek vasárnap vége lesz, mert Panni megy a végleges gazdijához. A sajnos természetesen idézőjelben értendő, hiszen egy ideiglenes gazdinak mindig az a feladata, hogy a végleges otthonig segítse a rá bízott ebet. Panninál várható volt, hogy ez hamar bekövetkezik, mert elég cukibogár, de most úgy érezzük, maradhatna még...

Mivel azonban megy, el kellett vinni ivartalanításra, amit nagyon jól viselt. Figyelmeztettek előtte, hogy a tacsik természetébe belefér, hogy utáljon a műtét után, de Panninál szerencsére ez csak fél óráig tartott és itthon már minden rendben volt. Bónusz a csíkos ruci és a szívecskés ragtapasz :)

Nagyon jól sikerült Panni találkozása a gazdijelöltjével :) így aztán az ivartalanítás után már költözhet is hozzájuk. Jó dolga lesz náluk, ebben teljesen biztos vagyok, már most is agyonszeretgették.

Panni egyébként teljesen érthetetlenül viselkedett, mintha csak megérzett volna valamit a találkozó jelentőségéből. Odafelé egyáltalán nem volt hajlandó menni az utcán, lecövekelt a járdára, és nem mozdult. Mivel már vártak ránk, fel kellett nyalábolnom és odacipelni a találkozó helyszínére.

Ott sem volt jobb a helyzet, látványosan remegett (eddig azt hittem, hogy ezt a vizsláknál jobban senki sem csinálja - de igen). Visszafelé sem volt könnyebb. Bármivel próbálkoztam, nem és nem. Ült a kis farkán és nézett gondterhelten (jó, ezt már valószínűleg belemagyarázom). Ismét felvettem és hazacipeltem. Odavackolt Merse mellé, most együtt alszanak. 

Pedig napközben még minden rendben volt. Panni nagyrészt a kertben töltötte az időt, akár egyedül is kiment, ami a korábbiakhoz képest óriási előlépés. Imád napozni, ma óriásiakat álmodott a napsütésben.

Este Panni újabb szokatlan dologgal állt elő. Bemászott az ablak alatti dobozba, amiből még nem csomagoltunk ki, de a tetején van egy párna. Eddig természetesen rá sem hederített.

...mit mondjak, nem egyszerű :)

Soha nem volt még tacskónk, legfeljebb a fajtájára jellemző általánosságokra emlékeztünk valamelyest. Az egyik ilyent, a makacsságot, elég hamar eszünkbe juttatta :)

Panni alapvetően egy nagyon helyes jelenség. Valami hihetetlen módon tud nézni és hízelegni, és éppen ilyen hatékonyan igyekszik érvényesíteni az akaratát is. Bori és Merse azonnal elfogadta, mostanra már ő is tagja lett a mi kis falkánknak.

Panni az első napokban maga volt a megtestesült cukiság, aztán valami megváltozott, valószínűleg elkezdte otthon érezni magát :)

Tegnap például nagyon cukin százegyedszerre sem a saját helyére, hanem Merse kosarába mászott be...nem baj, kitartóak és türelmesek vagyunk.

Jó, elismerem, ma meginogtam. Történt ugyanis, hogy miután hazaértem, lepakoltam a bevásárlószatyrot az egyik konyhai székre, majd beszaladtam 3 percre a fürdőszobába. Mikor kijöttem, a Cukiság (gondolom nem egyedül, de csak ő bukott le) az időközben a földre került és kiborított szatyorból falatozta a keresztfiamnak szánt húsvéti csokicsibét. Sokat nem tudott enni belőle, mert a tőlem addig nem tapasztalt fellépés nyomán azonnal berongyolt a szobába a kosarába (érdekes, azonnal tudta, melyik az övé).

Számba vettem a szatyor tartalmát és sehol nem találtam egy csokinyulat. El nem tudtam képzelni, hogy ilyen rövid idő alatt ezt meg tudták volna enni, ráadásul a papírjának sem volt semmi nyoma. Falkavizsgálat következett, az ebeket kiparancsoltam a kosaruk mellé. A csokinyúl érintetlenül került elő Merse alól...

Szóval nem unatkozunk. Panni csütörtökön találkozik a gazdijelöltjével, aki nagyon szimpatikusnak tűnt a telefonban. Remélem, kölcsönösen tetszeni fognak egymásnak.

Amikor a 40. vizslatúrára készültünk, felmerült, hogy jó lenne valami mást csinálni, mint eddig. Gabi ötlete volt, hogy legyen kalandösvény, és a vizsláknak - akik sajnálatos módon elveszítették a Varázslatos Csontjaikat - különböző feladatokat kelljen teljesíteniük, hogy ezeket visszakapják.

Nekünk is volt állomásunk, a gazdáknak bekötött szemmel egy-egy testrész alapján kellett felismerniük a kutyájukat. Nagyon jól szórakoztunk azon, hogy a többség egyáltalán nem ismerte fel tapintással a saját vizsláját :)

Amikor a túra előtt ötleteltünk, arra gondoltam, hogy lehetne valamilyen sütit sütni a kalandösvény teljesítőinek. De akkor már ne csak az embereknek, hanem a kutyáknak is. Persze különbözőt.

A gyúrás-díszítés-sütés viszontagságait nem részletezem, legyen elég annyi, hogy fogalmam sem volt, mit vállalok...

A lényeg, hogy reggel kb. 400 sütit tudtunk vinni a túrára, ami nagyon jó érzés volt! Remélem, mindenkinek jutott belőle!

A túrán bónuszként az is kiderült, hogy Merse nagyon jól behívható, és nem fél ennyi kutya között sem. Most már nemcsak Borival, hanem felszabadultan mindenki mással is játszott.

Nem így terveztük, de így alakult. Két vizsla, egy tacsi. Ebből egy a miénk (Bori), kettő átmenetileg él nálunk, Merse és Panni. A tacskólány ma érkezett. Ennél a létszámnál egészen biztosan megállunk, még akkor is, ha mindegyik eb törpe :)

Pannit nagyon jól fogadták a többiek, szegénykét minden irányból böködték, puszilgatták, nyalogatták. Borira most már rá sem ismerek, Merse után Pannit is azonnal kutyaszámba vette.

Sőt, mindenki együtt bandázott a kertben. Én meg csak ámulok. Lehet, hogy az eddig antiszociálisnak (vagy inkább tartózkodóan közönyösnek) tartott kutyámnak valójában az volt a baja az ideiglenes bentlakókkal, hogy nagyobbak voltak nála??

Bori és Merse tegnap is és ma is hatalmasakat játszottak a kertben. Ilyen gyors nyitást félős kutyától én még nem láttam. Néhány napja Merse még a simogató kéztől is a padlóba lapult, mostanra viszont már olyan, mintha mindig itt élt volna. Minket lényegében üldöz a szeretetével, Borival pedig folytonos interakcióban van. De jó is ezt átélni!!

A lakásban is teljes a béke. Mindegyiküknek van egy kosara, de ma is azt vettem észre, hogy félig átlógnak egymáshoz. Édesek, na. Csak maradjon is meg ez a kis idill.

Annyi aggályom azért van, hogy a legkisebben már a mai, első napon is látszott, hogy határozottságban nincs hiány. Nem lepődnék meg, ha hamarosan ő próbálná meg rendbe rakni a nagyobbakat.

Emlékszem, T. azt mesélte, amikor belezúgott Panniba (mert a tacsi az ő szerzeménye), hogy milyen kis félénk, remegős, bátortalan kutya. Szerintem jól átverte a törpe...

Nem láttam még olyan kutyát, amelyik ne szeretett volna napozni. A vizslák nagyon is napimádók, ezért T. napközben kitelepítette őket a kosarukkal együtt (!!!) a teraszra :D

Merse harmadik napja van itt, szerintem jól érzi magát. Még mindig nagyon óvatos és sokszor összerezzen, de már folyamatosan kommunikál, szuszmorog, érdeklődik.

A kert teljesen körbe van kerítve, de azonnal megtalálta az egyetlen pici lyukat és már át is nyomult a szomszédhoz. Szerencsére a hívásra rögtön vissza is jött. Remélem nem szökni akart, csak kíváncsi :) Így aztán pórázzal napoztunk a kertben...

Az is kiderült mostanra, hogy Merse teljesen szobatiszta. Jelzi, ha ki akar menni. Ma pl. ez hajnali fél hatkor történt meg, hangos nyüszítés kíséretében. Kicsikét azért megijedtem, mi lehet a baj, ha ekkora a hangerő. Szerencsére semmi ilyesmi nem volt, csak pisi.

Belehúztunk :) Vilma ment, Merse jött.

Nagyon nehéz volt, amikor reggel Vilmáért jöttek a lányok, de azt mondogatom magamban, hogy végleges gazdihoz ment és jó helye lesz. Ez a mai mantrám.

Merse eltörpül Vilma mellett (de még Bori mellett is). Pici, vékony, és próbál láthatatlannak látszani. Amíg elköszöntünk a Nagyfejűtől, beült egy fa mögé...ami persze nem takarta el...

A vizslamentők szerint Merse valószínűleg nem 100 százalékban vizsla, de ez nem is nagyon számít. Inkább csak magyarázza, hogy miért ilyen törpe. Borinál is folyton kérdezgetik tőlünk, hogy "ugye kölyök?", és Merse még nála is alacsonyabb.

A Törpi egyébként rettenetesen fél mindentől. A lakásban az első fél órát az előszobaajtó előtt lévő függöny mögött ülve töltötte. Próbálkoztam jutalomfalattal, és kajával is, hogy becsalogassam a szobába, de semmi. Egy idő után felnyaláboltam (Cesar Milan ezt biztosan helytelenítené, de nem baj) és bevittem a kosarába. Ott is remegett egy fél órát és bizalmatlanul tekintgetett körbe.

Bori viselkedése kicsit meglepett, mert az első pillanattól kezdve tudomásul veszi Merse jelenlétét, sőt nyalogatja, szagolgatja. Zuzmit és Vilmát nagyon lassan és nehezen fogadta el, illetve talán az a jobb megfogalmazás, hogy lassan és nehezen nyitott feléjük. Gyurma volt az egyetlen az ideiglenes befogadottak közül, aki viszonylag hamar közel került hozzá. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a folytatás Mersével.

Újabb fél óra elteltével Merse kezdett megnyugodni és lefeküdt. Szerintem elégedett volt a helyével, mert időnként egy-egy hangos szuszogás szakadt fel belőle.

Ezen a képen Merse megdöbbentően hasonlít Ubira :)

Szerencsére rövid idő kellett ahhoz, hogy az újkutya többször nyíltan a szemembe nézzen, és hagyja magát simogatni. A fényképezés sem zavarta. Innen már nem volt kérdés, hogy hamarosan aludni fog :)

Jelentkezett Zuzi németországi ideiglenes gazdája, Sabine. Képeket is küldött, amiken egyértelműen látszik, hogy mamavizsla jól néz ki és jól is érzi magát.

Az ő sorsa egy igazi sikertörténet: a szeméttelepről került (kis kitérővel: mi+némi karantén) egy szerető német családhoz. Láthatóan a karantén sem viselte meg, kicsit lefogyott, de teljesen ki van simulva. A többi kutya is szereti :)

A jó hírek mellett azért rossz hír is van. Írtam korábban, hogy Zuzi véresre vakarta magát, bármit csináltunk. Németországban kiderült, hogy bőratkája van. Úgyhogy szegénykém egy hosszas kezelésen vesz majd részt, de talán a végére jobban lesz.

Remélem Sabine végül megtartja magának Zuzmicseket!!

Vilma a hétvégén a végleges gazdijaihoz kerül. A vizslamentők mindig gondosan választanak, így nem aggódom, de biztosan hiányozni fog a Nagyfejű.

Vilma nagyon jó kutya, igazán hozzánk nőtt. A hosszú hétvégén egy régen betervezett mátrai kiránduláson voltunk, Vilma ezért a tüzelése miatt néhány napot egy másik (igazán kedves) vizslabefogadónál töltött. Zsófi azt mesélte, hogy sírt utánunk, miután elmentünk. Amikor pedig elhoztuk, óriási volt az öröm :) Bori is kereste, nem értette, hová lett a pacsizós állat.

A mancsozásról sajnos nem tudtuk leszoktatni, néhány hét erre nem elég. Szerencsére - vagyis inkább az új gazdi szerencséjére - most már sokkal ritkábban csinálja, de még mindig ez a fő szeretet kinyilvánítási eszköze.

Ma este például hosszan markolászta a térdemet, amit csak akkor hagyott abba, amikor elaludt :)

Vilma nagyon szeretethiányos kutya, folyton jön és jelentkezik a simogatás- és a szeretgetés adagjáért. Bújik kicsit, megnyugszik és visszamegy a helyére. 

Lényegében non-stop csóvál (hatalmas energiával), igazi folyamatosan boldog vizsla.

Azért is remélem, hogy igazán jó helyre kerül, mert olyan mint egy tiszta lap. Nincsenek rossz tulajdonságai (a pacsizást nem sorolom ide :). Nyugodt, őszinte, nyitott, kedves és barátságos. Persze óvatos, és kicsit félős az idegenekkel, de úgy érzem, nem hagyott nyomot rajta a múlt. Okos kutya, mostanra már szépen ül, tudja, mi az a "helyedre", kivárja türelmesen a vacsoráját és pórázon is egyre szebben sétál. Folyamatos odafigyeléssel és törődéssel szerintem Vilma bármit megtanulhat.

Ubi mostanra már teljesen elfogadta és megszerette Vilmát. Ez mindig így van...mire az aktuális újkutya elmegy, rendszerint feladja az ellenállását. Jól szokta titkolni, de szerintem hiányozni is szoktak neki az átmeneti védencek.

Ma annyira szép idő volt, igazi tavasz, hogy nekiálltam a folyton halasztgatott metszésnek a kertben.

Bori nem nagy kertrajongó (a szabad teret jobban szereti), de megszokta már, hogy időnként ki kell menni a teraszajtón és téblábolni a gazdi körül. 

Vilma utál minden olyan pillanatot, amit a lakáson kívül kell töltenie. Szó szerint ki kell lökdösni az esti pisire. Éppen annyi ideig van a szabadban, ameddig muszáj. Múltkor még sírt is, mert Bori kicsit lassabban végezte el a dolgát...

Szóval, ma délután a 15 fokban sem volt más a helyzet. El kellett kívülről torlaszolnom a teraszajtót, hogy Vilma ne tudjon visszamenni. Sokat nem értem el a dologgal, mert a drága eb mártírarccal üldögélt 40 percet a teraszon. Még véletlenül sem a füvön, közel hozzánk.  Nem érdekelték a virágok, a fák, a jó levegő, kizárólag az, hogy visszajusson az ő kis fészkébe :)

A kanapéhoz is hasonlóan viszonyul és a sajátjaként kezeli. Ha néhány napig nem engedjük fel, akkor elfeledkezik róla, de amint megkönyörülünk rajta, onnantól kezdve egyszerűen nem hajlandó lemenni róla. Ha lehetne, ott is enne. Nem egyszerű, na. De ettől függetlenül is szeretjük Vilmát :)

Vilma ránézésre szigorúnak látszik, pedig kicsit sem az. Csupaszív, okos állat.  A kezdetek óta bújós, ez nem változott amióta itt van, folyton jelzi a szeretetét. A mancsozás is változatlan, sajnos, de próbáljuk róla leszoktatni. Aranyos dolog, de nem túl praktikus, ha ez az egyetlen kifejezési eszköze és képes egymás után húszszor is az ember combjára csapni a karmaival :)

Átesett az első fürdésen, azt is jól viselte. Sőt, Ubi hisztijeit is maximálisan tolerálja, ez is bizonyítja, mennyire békés állat...

Ma elautóztunk a Balaton-felvidékre. Még az első kanyarig sem jutottunk, amikor Vilmából kijött az előző esti vacsora nagy része. Benzinkút, autótakarítás :) Ettől annyira kimerült, hogy a napot lényegében végigaludta. Azért sem értem ezt a hányás dolgot, mert utazott már többször autóban és soha nem volt gond. Illetve csak annyi, hogy állandóan előre akar mászni a vezetőülésre, de rá kell szólni és megérti, hogy nem lehet.

Néhány nap alatt nem csak ezt, hanem nagyon sok más dolgot is megtanult. Már ismeri az "ül" és a "helyedre" vezényszavakat és egyre szebben sétál pórázon. Még mindig húz, de legalább nem szakítja le a kezünket.

Szóval Vilma jó kutya, bárhová kerül, valószínűleg nem lesz vele semmi gond :)

Nem tudjátok, mert nem írtam róla, de szegény Zuzi Németországba érkezésekor karanténba került.  Sajnos részben a mi hibánkból :( részben pedig a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt.

Zuzát azért tette karanténba a német vámhivatal (vagy az ennek megfelelő szerv), mert a chipszáma kézzel volt beírva az útlevelébe. Elméletileg ez nem gond és gyakorlatilag sem kellett volna, hogy az legyen, de a vizslás szállítmány előtt lebukott egy kutyacsempész...

A chipszám pedig azért volt kézzel beírva, mert a pótgazdák (mi) annyira gondosan eltették az oltási könyvét, benne a chipmatricákkal, hogy az a Németországba indulásig nem is került elő. Ahogyan Bori útlevele sem...

De minden jó, ha a vége jó, a vérteszt eredménye igazolt mindent, Zuzi mehet az új gazdájához :)

Az első éjszaka és az első nap nagyon jól telt.

Hargita kutyát átkereszteltük Vilmára (ez a harmadik változat), ez valahogy jobban illik hozzá.

Vilma az érkezése pillanatában elkezdett tüzelni, és mivel egy éves, lehet, hogy ez nála az első alkalom. Libero fel, de Vilma ezt is jól viselte.

Szépen átaludta az éjszakát, és a vasárnap délutánt is nyugiban eltöltötték kettesben Borival.

Egyébként eleve nagyon békés kutya, az agresszivitás legminimálisabb jele sem tapasztalható nála. Nem tudom, mennyit kóborolhatott mielőtt befogták, de a szobakutyaságát nem felejtette el. Mert szobakutya volt, az egészen biztos. Imádja a kanapét, amire teljes természetességgel pattan fel, kinyújtózva alszik, bújik, és miután kint elvégezte a dolgát, menne is vissza a melegbe.

A nevelése viszont teljesen elmaradt, pacsizni-mancsozni tud, de semmi mást. A vezényszavakat nem ismeri, pórázon nem tud menni. Sebaj :)

Elég viccesek Ubival egymás mellett...

Az új kutyus neve Hargita. Nekem ez egy kicsit fiús szukanév, majd meglátjuk mennyire hallgat rá.

Nagyon helyes vizsla, folyton mancsozik és bújik. Bori persze RETTENETESEN féltékeny :)))

Zuzi kosara "alig hűlt ki", de máris új kutyus érkezik este :)

Egyelőre csaj annyit tudni róla, hogy Orosházán került be a menhelyre a napokban. Állítólag találták a kutyust, úgy vitték be.
Az oldalán és a lábán kemény kis dudorok vannak, valószínű söréttől.

El nem tudom képzelni, milyen ember lehet, aki rálő egy kutyára :( Remélem azzal, hogy megalakul az Állatvédőrség, a jelenleginél hatékonyabban kézre kerítik az állatkínzókat!

Az Állatvédőrségről a cikk itt olvasható.

Elköszöntünk Zuzmótól. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Tudom, hogy Németországban jó sora lesz, de itt is az volt.

Csináltam egy kártyát az új gazdájának, és írtam hozzá néhány sort remélve, hogy adnak majd hírt Zuzmóról. Beleraktam a kedvenc fotómat is kis Büdiről. Ha jelentkezik, beszámolok róla.

Részleteket még nem tudok, de szerencsére lett gazdája az az én kis buddhámnak.

A hétvégén túráztunk egy kicsit. Tényleg nem sokat, mert aggódtunk, hogy Zuzmó mennyire bírja majd. Már alig vártuk, hogy vége legyen a duplatüzelős időszaknak, mert így azért elég nehéz volt lefárasztani a kutyákat.

Bori amúgy is hiperaktív, Zuzi pedig a sok pihenésnek köszönhetően nagyon jó erőben van. Úgyhogy belevágtunk :)

Zuzmót továbbra sem merjük elengedni, még az erdőben sem, mert bár már hallgat a nevére, nem akarunk kockáztatni. Szerencsére van derékra erősíthető, nagy mozgásteret biztosító pórázunk, így aztán ő is mehetett mindenfelé. Abból is látszik, mennyire jó erőben van, hogy T. dereka a sok rángatástól meg is fájdult a túra végére.

 A Velencei hegységbe mentünk, ahol egy nagyjából öt kilométeres körtúrát választottam. Pákozdról indultultunk, felmentünk az ingókövekig, onnan pedig egy másik úton haladtunk vissza a településre. Nem voltak nagy szintkülönbségek, és alig találkoztunk valakivel.

Volt útközben minden, amit a vadászkutyák imádnak: vaddisznódagonya sok szaggal, elhullott kisállat maradványa, döglött egér, stb. :S Természetesen Zuzi mindent azonnal megenne, az utóbbi kettőt meg is próbálta...

Vicces volt, hogy a két kutya folyton teljesen elletétes irányba akart menni, és teljesen mást akart csináni...nem értem, hogy miért nem voltak ennyire egymásra hagolódva. Pedig mostanra már - szerencsére - nagyon megszereték egymást.

A végeredmény egy öt kilométeres, nem túl megeröltető túra lett ragyogó napsütésben. Most már tudjuk, hogy ez bőven belefér Zuzinak, sőt talán ennél több is. A lényeg az, hogy láthatóan nagyon élvezte (Boriról tudtuk, hogy végkimerülésig kirándulna), vagyis akár a hétvégén újra nekiindulhatunk.

Hazafelé a kocsiban Bori és Zuzmó összebújva aludtak, amire azért eddig nem nagyon volt példa...

Bori természetesen a legkevésbé praktikus időpontban, az ünnepek előtt néhány nappal kezdett el tüzelni. Ilyenkor nem nagyon tudjuk lefárasztani az amúgy is hiperaktív kutyát, de más gond nem szokott vele lenni. Mindig is rengeteget mosakodott, és általában jól tűri a tüzelőbugyit is.

Karácsony után hazamentünk Pécsre a szüleimhez, és már előre aggódtunk, hogyan működik majd a két eb+egy idős macska felállás. Volt bennem némi szorongás a család reakciójától is, de a szüleim jól tolerálták, hogy állatkertté változtattuk a lakásukat.

T. meg azon izgult, hogy Zuzi kinyírja a szüleim macskáját, mert az utcán mindegyikre rá akarja vetni magát. Ez teljesen felesleges para volt: nagyjából öt perc alatt kiderült, hogy inkább attól kéne tartanunk, hogy a macska nyírja ki Zuzit. Az első találkozáskor adott neki egy taslit, utána a kutya nem ment többet a közelébe.

Hiába na, egy 14 éves macska - aki az embereket sem nagyon szereti - tudja kezelni a dolgokat.

Már éppen megnyugodtunk volna, amikor Zuzmó is elkezdett tüzelni. Természetesen ezt a nappali sárga puffján megjelent vércseppekből vettük csak észre. (Még szerencse, hogy az a macskáé.)

Sűrű elnézés kérések közepette Zuzit gyermekpelenkába csomagoltuk. Bori már korábban pelenkás lett. Nekem ez sokkal bevált, mint a tüzelőbugyi, mert nem mozdul el, nem tudnak kibújni belőle és higiénikusabb is. Persze a farkuknál rendes méretű lyukat kell vágni.

 Az ebek elég viccesen néznek ki benne, de szerintem nem kényelmetlen nekik.

(Természetesen elsőre nem jó méretű peluscsomagot vettem, így aztán a szüleim egyik terhes ismerőse kapott egy kb. 50 újszülött pelenkát tartalmazó, lényegében bontatlan csomagot...) 

Zuzmó lényegében beilleszkedett. Nem tartott neki túl sokáig, lássuk be :)

Most már rám sem ismerünk arra a lehajtott fejű, lomhán közlekedő, mindenki elől kitérő, megtört tekintetű kutyára, aki három hete hozzánk érkezett. Zuzmó már kommunikál velünk, kinyilvánítja az akaratát, kimutatja a szeretét.

Boldog karácsonyt mindenkinek :)

A csini kis elkényeztetett Vizslica boldogan éldegélt egy helyes kertes lakásban a világvégén, amíg a gazdái el nem határozták, hogy betolakodó idegen ebeket fogadnak be az otthonukba.

A Vizslica - aki egyébként Borinak hívtak - semmit sem tehetett, összeszorított pofival viselte a sorsát. Arra gondolt, a betolakodók jönnek-mennek, de ő mindig a család igazi és egyetlen kutyája marad. Szerette ő az összes befogadottat, de az előjogaiból nem engedhetett, úgy hitte, a kanapé, a gazdák ölelése, a lopott falatok csak neki járnak.

Néhány héttel ezelőtt a gazdák egy öreg buddhát fogadtak be. Az idős vizslamami nem konfrontálódott, nem harcolt, megadóan tűrte a sorsát. Örült a kényelmes kutyaágynak, a jó minőségű ételnek, a figyelemnek és a törődésnek.

A Vizslica nem értette. Piszkálta, löködte, provokálta az öreg buddhát, de semmi. Ő csak nyugalmat akart.

Aztán egyik napról a másikra a gazdák észre vették, hogy valami megváltozott: Vizslica és Zuzmicsek valahogy mégiscsak összebarátkoztak.

A gazdák csak csóválták a fejüket és nézték, ahogy a két eb hirtelen minden percét együtt tölti: egy szivacson alszanak, hatalmasakat játszanak. Még veregették is egymás vállát, hogy mégiscsak működik ez az ideiglenes örökbe fogadás, és Vizslica valójában nem is olyan dög, mint amilyennek mutatja magát. A gazdák este mosolyogva mentek aludni.

EGY NAPPAL KORÁBBAN:

Zuzmicsek: - Figyelj csak Vizslilca, van egy ötletem.

Vizslica: - Hagyjál, nem érdekelsz.

Z.: - Akkor sem, ha kajáról van szó?

V.: - Akkor sem.

Zuzmicsek kiballag a konyhába. Vizslica úgy csinál, mintha nem érdekelné, de majd' megdöglik, hogy tudja, mit csinál ott. Eltelik öt perc, valami zizeg. Vizslica nem bírja tovább, ő is kimegy a konyhába.

V.: - Mit csinálsz? Tudod, hogy itt nem lehetünk.

Z.: -  Gondoltam keresek valamit. Az én koromban az ember folyton nasizna. Itt ez a nagy zacskó az asztal alatt, az alján tutira van táp.

V.: - Ne is gondolj rá. És úgysem tudunk hozzájutni. Vagy esetleg van valami ötleted? Csak hogy tudjam. Mert én amúgy nem csinálok ilyesmit. Soha.

Z.: - Nos, ha én rálépnék itt egy kicsit, akkor lehajlana a papírzacskó eleje. Persze csak elméletileg. És ha lehajlik, akkor az egyikünk bele tudja dugni a fejét.

V.: - Elméletileg elképzelhető. Hm. Így gondoltad?

Z.: - Nyam. Így. (Elégedett rágcsálás hallatszik.)

V.: - Menj már odéééééééébb. Húzzál. (Némi dulakodás után valaki habzsol).

Z.: - Ez így nem igazságos, az én ötletem volt.

V.: - Én meg engedélyt adtam rá, végülis én vagyok a házigazda.

Z.: - Na jó, de hagyjál nekem is.

V.: - Viccelsz? Van még vagy öt kiló.

Aznap az ebek nagy barátságban és mosolyogva mentek aludni.

Találós kérdés: melyik kutya feszíti meg az összes izmát és akarja éppen kitépni magát a kezemből, miközben próbálom betenni a kádba?

Természetesen Bori viselkedik így. Soha nem értettem, hogy az a kutya, aki a órákig ki sem jön a tengerből és lényegében bármilyen vízparton megőrül, hogyan utálhat ennyire fürdeni.

Kész tortúra volt, mire megfürdettük...

Zuzmó viszont éppen ugyanúgy viselkedett, mint az orvosnál. Semmi hiszti, "jöjjön, aminek jönnie kell" arckifejezés.

Jó alaposan belemasszíroztuk a mindenféle allergia esetén is használható sampont, amitől puha és jó illatú lett a szőre. (Szerintem utóbbi kb. fél napig tartott :)

Alaposan megtöröltük mind a kettőt és elvonultak az új szivacsokra. Jó érzés volt, hogy nem csak ők, hanem a fekhelyeik sem voltak szagosak. A fürdés után volt egy kis jutalom, de Borit és Zuzmót is annyira kifárasztották az izgalmak, hogy hamar elaludtak.

Zuzmó kapja az antibiotikumot, de még mindig vörös a mellkasa egy részen :(

Zuzmóval este orvosnál jártunk. Szuperül viselkedett :) Én Borihoz vagyok szokva, akit három embernek kell lefognia már ahhoz is, hogy az oldalára fordítsuk...

Zuzmó minden nyugodtan tűrt az oltástól és a csipezésen át reflexológiai vizsgálatig. Az állatorvos kicsit megmasszírozta a gerincét, annál a résznél kifejezetten élvezkedett :)

Ezen a képen látszik az egyik fő probléma, a vörös foltok Zuzmó mellkasán. Nem véletlenül vakarózott annyit. Egyelőre nem tudták megmondani, hogy mitől van, lehet allergia, de lehet bármi más is. Emellett lehet, hogy lágyéksérve is van. Nagyon lógnak a cicijei is, és nem igazán szépek.

Ezek a képek mobillal készültek, így aztán nem lettek túl jók, de szerintem az azért látszik, hogy Zuzmó feje folyamatosan változik, egyre nyíltabb a tekintete és kevésbé gondterhelt az arckifejezése.

Ma este újra megfürdetjük Zuzmót irrictáció csökkentő kutyasamponnal, és biztos, ami boztos kicseréljük mind a két eb fekhelybetétjét.  Zuzmó antibiotikum kúrát kezd, jövő héten pedig átesik az ivartalanításon.

A szag múlóban - de nem akarom elkiabálni :)